Gondolatok a mexikóvárosi metró alagútjaiból

Tények: a 225,9 km hosszú pályán 3213 vagonnal utazik naponta majdnem 8 millió ember. A 12 vonalból kettőn, a nálunk is használatos síneken közlekedik a metró, azonban a maradék 9 vonalon gumikerekű szerelvények közlekednek, amelyek elképesztő méretű kerekekkel vannak felszerelve. Összesen 195 állomás van, melyek közül mind egyedi logóval rendelkezik. Ez különösen jó módja szerintem az állomások megkülönböztetésének, akár a gyerekek, akár a spanyolul nem beszélők számára, illetve sokkal gyorsabban megtanulhatóvá teszi az állomásokat, ha egy kép is tartozik az elsőre ismeretlen helyszínekhez.

Az utazásért való fizetés két formában történhet: vagy jegy(ek)et vesz az ember, vagy egy kártyát, amelyre tetszőleges mennyiségű összeget tölthet fel. A metróba való bejutást – mint a magukat komolyabban vevő európai országokban – beléptető kapun keresztül történik. A jegy egyébként nagyon olcsó, mindössze 5$ (a peso jele is ez), és ezzel akárhányszor átszállhatunk.

A vagonokban viszonylag sok ülő- és kevés állóhely van, ami a csúcsidőben közlekedő hihetetlen mennyiségű emberrel kifejezetten rossz kombinációt alkot. A minimális követési távolság 3 perc a szerelvények között, ezért alkalmanként akár ennyit is eltölthetünk egy állomáson várakozva. A követési távolság egy ördögi körbe hajszolja bele a metrót és a rajta utazókat: ha egy állomáson tömeg alakul ki – márpedig ez egyáltalán nem ritka jelenség – akkor az emiatt lelassuló szerelvény után érkező összes többi is csak lassabban tud közlekedni, emiatt még nagyobb tömeg alakul ki az állomásokon, ami miatt még tovább lassulnak a szerelvények, és így tovább…

Különösen problémás a közlekedés a gumikerekű szerelvényekkel esős időben, ilyenkor jelentősen megnő a páratartalom (ami egyébként is szinte elviselhetetlen) az alagutakban, és a “sínek” – jobban mondva vájatok – csúszóssá válnak, ami rettentően visszaveti az amúgy sem túl acélos tempót. Gyakran akkora tömeg alakul ki egy-egy állomáson, amit csak egy teljesen üres metró tud elszállítani.

A csúcsidőben, délután kb. 6 órától nem ritkán élet-halál harcot kell vívni, mind a fel-, mind a leszállásért, ezért a délutáni órákban az első két szerelvénybe csak a nők és a 12 éven aluli gyerekek szállhatnak fel, ezzel is elkerülve a lehetséges atrocitásokat. Itt fontos megjegyezni egy-két dolgot: a mexikóiaknak – mondjuk a magyarokhoz viszonyítva – minimális a helyszükséglete; tehát a közeli bizalmas zónámban legalább 5-6 ember tartózkodik, ehhez a kényelmes szituációhoz adódik hozzá az oxigénhiány, az iszonyatos meleg és a borzasztó páratartalom, amely gyakran álomba szenderíti az ülve utazókat. A rengeteg ember mozgatásáról sok rendőr gondoskodik, és nem ritkák az átvilágító kapuk sem, ahová szúrópróbaszerűen választják ki az „áldozatokat”.

Érdekesség még, hogy a metró területén belül is lehet árusítani, így nem ritkák a kisebb élelmiszer üzletek, büfék, ruhaboltok, fénymásolószalonok, de akár internetkávézót is találhatunk. A metrón egyébként egyáltalán nem unalmas az utazás: ha éppen nem heringet játszunk, gyakran találkozhatunk zenészekkel, a legkülönbözőbb hangszerekkel felszerelve, de láttunk már rögtönzött egyszemélyes performanszt vagy a kisgyerekével fellépő bohócot is, ők természetesen minden esetben várnak valamilyen minimális ellenszolgáltatást (5-10$) a teljesítményükért cserébe.

A metrón árusított termékek sora végtelen

…szösztelenítő rúd (10$), rágó (5-10$), cukorka (5$), nyalóka (5$), csoki (5-10$), amaránt-rágcsa (3$), szakácskönyv (20$), asztalos kisokos (20$), műsoros cd, dvd (20$), instant kávé (5$), fülhallgató-kábel (20$), sminkkészlet (20$), hajgumi, hajcsat (5-10$), kulcstartó (10$), játékok (10-20$), matricák (10$), fagyi (5-10$), ételtartó doboz (20$), gumicukor (10$), pendrive 32Gb (30$!), toll (5$) stb.

A városon belüli hatalmas távolságok miatt vannak, akik órákat töltenek el a metrón, ezért kialakultak olyan tevékenységek, amelyeket az emberek utazás közben végeznek: ilyen például a sminkelés. A szerelvényeken rengeteg nő szépítkezik, ennek fontos állomásai a púder-rúzs-szemfesték triumvirátuson túl a szempillák szétválasztása, valamint a pillák pödrése, amelyhez a célszerszám a – minden női táskában megtalálható – leveses kanál.

A szerelvényeken sem kell attól tartanunk, hogy étlen-szomjan vagy asztalos kisokos nélkül maradnánk, hiszen itt is folyamatosan zajlik az árusítás – a keretes részben összeszedtük, hogy nekünk eddig mit és mennyiért próbáltak eladni. Az árusítás módja viszont kifejezetten érdekes: az eladó minden ülő ember ölébe teszi az eladni kívánt terméket, így járja végig a szerelvényt, majd egy második körben mindenkinek lehetősége van visszaadni vagy megtartani az árut. Ez a módszer egészen furcsa pszichológiai állapotot eredményez a vevőben, hiszen már magáénak érzi a terméket, és sokkal kevésbé sajnálja kifizetni érte az – amúgy viszonylag alacsony 5-10 pesós – vételárat.