Kalandok a kelta üvegvárosban: A Coruña bennfentes

Galícia tartomány körülbelül 250.000 lakost számláló székhelye viszonylag nehéz megközelíthetősége miatt nem tartozik a legkedveltebb turista célpontok közé (valljuk be, ez nem feltétlenül baj), ám az El Caminóban jártasak számára a neve valószínűleg nem cseng idegenül. A Madridba érkező szemfüles látogatók nagyjából hat óra kényelmes vonatozás után már

az Atlanti-óceán partján fogyaszthatják Galícia kedvenc sörét,

az Estrella Galiciát egy finom tapas társaságában. A spanyol nemzeti vasúttársaságnak, a Renfének köszönhetően már nagyjából 40 euróért eljuthatunk célállomásunkra, azonban fokozottan figyelni kell arra, hogy a „Promo” megjelöléssel ellátott jegyek csakis egyszer, az adott időpontra szóló vonatra érvényesek. Ha azt lekéssük – ahogy azt én tettem –, a jegyet újból meg kell vásárolni.

Önállóságát hangsúlyozó régióként nem meglepő, hogy a tartományban elsősorban a galíciai nyelv dominál – az utcanevek, épületek tekintetében is –, a kasztíliai spanyol csupán másodlagos. Galícia tájképét tekintve is mintha ezt az elhatárolódást kívánná kifejezni, akár egy kis sziget Spanyolország észak-nyugati csücskében, zöld dombságaival, eső áztatta, sűrű erdeivel, párától nehéz levegőjével eltér az ország legtöbb részétől. E változást a vonattal érkezők nagy dózisban tapasztalhatják meg, ahogy maguk mögött hagyják az ország középső részét uraló kontinentális éghajlatot, így akinek nem okoz gondot az utazás hossza, annak mindenképpen ezt javaslom.

A Coruña látképét nagymértékben meghatározza az óceán jelenléte, amely amellett, hogy megunhatatlan látvány, különleges hangulatot, illetve félsziget jelleget kölcsönöz a helynek. A város szerteágazó utcái a Plaza de Pontevedrán futnak össze, amely forgalmi szempontból egyfajta főtérként funkcionál. Mivel az óváros gyalogszerrel kényelmesen bejárható, érdemes a sétát innen indítani.

A félsziget nyakán haladva juthatunk el a város legjelentősebb terére, amely a városháza impozáns épületének is otthona. A Plaza de María Pita a város hősnőjének nevét viseli, aki az 1589-es csata során részt vett a város angolok elleni védelmében. Decemberben a tér fényárba öltözik és a hősnő szobrának vigyázó tekintete mellett a karácsonyi vásár forgatagának ad helyet.

A kulináris élvezetek kedvelői a környék hangulatos kis utcáiban számos éttermet, taperíat, kávézót, churreríát és pubot találhatnak, ahol megkóstolhatják a galíciai gasztronómia büszkeségét, a pulpo a la gallegát (galíciai polip), vagy személyes kedvencemet a chipirones fritost (sült bébitintahal). A legjobb, ha találomra elveszünk valamelyik ódon kis macskaköves utcán, és engedjük, hogy elragadjon a spanyol életérzés.

Innen egy kőhajításnyira épült a Castillo de San Antón, ahová a kikötő mellett végigsétálva jutunk. A várost megvédeni hivatott 16. századi építmény tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a kikötőt koszorúzó csupaüveg épületekre. Innen busszal érdemes továbbmenni, de a séta szerelmesei akár gyalog is megtehetik a világítótoronyig vezető nagyjából 2.5 kilométert. A Coruña szimbóluma, az eltévedt hajósok iránytűje, a Torre de Hércules az óceánba nyúló félszigeten örökmécsesként magasodik a város fölé.

A világítótorony legendája

A Kr. u. 1. és 2. század fordulóján épült világítótorony különlegessége, hogy ez az egyetlen ma is működő római kori világítótorony. Ahogy az elvárható, számos legenda fűződik hozzá: az egyébként évszázadokig kelták uralta Galíciában a kelta vezér, Breogán által épített torony tetejéről egy távoli sziget vált láthatóvá, amely arra ösztönözte a keltákat, hogy észak felé hajózzanak, Írország irányába.

A legenda szerint Breogán leszármazottai az írek kelta ősei; szobra a mai napig őrzi a tornyot, emléket állítva a kelta örökségnek. A Világörökség részét képező Hercules torony egyébként A Coruña címerének vezérmotívuma is. A környéken számos más műalkotás emlékeztet a kelták egykori jelenlétére, ezeknek érdemes egy sétát szentelni az óceán megunhatatlan morajlásának kíséretében.

Ha már erre járunk, nem mehetünk el szó nélkül egy, a világítótoronytól kőhajításnyira található szobor mellett, amely igencsak groteszk, már-már tájidegen elem a kelta legendák árnyékában. Ramón Conde szobra csupán egy a művész Galícia-szerte megtalálható számos modern alkotása közül… A Paseo Marítimót és az egykori villamosvonalat követve indulhatunk is tovább a központ irányába, de a 13 kilométeres sétányon akár a város széléig is kísérhetjük az óceánt, miközben felfedezhetjük a város számos apró szépségét.

Tipp: Ha van egy kis fölös időnk, A Coruña akváriumában megismerkedhetünk az Atlanti-óceán élővilágával és megnézhetünk egy fókaetetést is.

Akár egy egész délután szentelhető a város nyugati oldalán emelkedő, panorámalifttel könnyedén megközelíthető Monte de San Pedro parkjának, ahol egy panorámás pikniket is szervezhetünk finom spanyol bor, jamón és pan társaságában. A park, azon túl, hogy teljes pompájában tárja elénk a várost, lenyűgöző nagyságú ágyúkkal állít emléket az egykori katonai védelmi pontnak.

A városnézés fáradalmait, sétában meggyötört lábunkat A Coruña hat strandjának egyikén pihenhetjük ki, hiszen tulajdonképpen akármerre nézünk, itt bizony strand terem. A helyiek kedvence a városközponton átívelő Playa de Orzán és Playa de Riazor, amely június elejétől szeptember végéig – a bátraknak tovább – kínál szörf- és fürdőparadicsomot. Zárójelben azért megjegyzem, hogy a Balaton hőmérsékletéhez szokott testem számára az augusztusi vízhőfok bokára korlátozta a fürdést.

Némi napozás és egy magyar ízlésnek kései vacsorát követően érdemes belevetni magunkat A Coruña éjszakai életébe, már csak azért is, hogy egy másik oldaláról megtapasztaljuk az igazi spanyol életérzést egy valódi fiestán, amely bizony hajnali kettő előtt szinte kong az ürességtől. Az éjszaka indítására tökéletes helyszín lehet a Rúa Sol-on megbújó Lolita Bar, a környék és leginkább a vendégbarát légkör miatt.

Ha erre jártok, mindenképpen igyatok meg egy errefelé soha nem múló népszerűséggel bíró calimochót,

ami tulajdonképpen nem más, mint a boros kóla − de spanyolul valahogy annyival egzotikusabban hangzik. Ha táncolós mulatságra vágyunk mindössze néhány utcát kell sétálnunk bármely irányba és egymást érik a klubok és bárok, amelyek az éjszaka előrehaladtával spontán diszkóvá alakulnak ebben a buli-negyedben. Ha pedig igazán adni akarunk az érzésnek, akkor a találó nevet viselő Playa Clubban a helyünk, ahol majdhogynem a tengerparton rophatjuk.

Összességében Galíciát azoknak ajánlom, akik Spanyolországnak arra az arcára kíváncsiak, amely túlmutat a mediterrán tengerpartokon, a forróságon és a megszokott látnivalókon. Nem vagyok teljesen elfogulatlan, amikor azt mondom, A Coruña minden, csak nem megszokott, de annyi biztos, hogy mindenképp megérdemel egy helyet azon a bizonyos spanyol bakancslistán.