Andalúziában a világ legnagyobb lovas zarándoklatával ünneplik a pünkösdöt

Bármikor is látogasson el az ember az andalúziai El Rocío falucskába, alaposan meg fog lepődni. A pici, poros település valójában kegyhelyet, katolikus fellegvárat takar, amelynek irreálisan széles utcáit és szédítően tágas tereit mindenütt vastag homok fedi. Nincs szükségük aszfaltra, hiszen errefelé több a ló, mint az ember. Aki itt nem lovaglócsizmában van, az biztos idegen.

A település pont úgy fest, mint egy vadnyugati díszlet Hollywoodban. Azonban a szélkavarta sárgás homok, a hófehérre meszelt jellegzetes andalúz udvarházak, és a verandák előtt álló, szépen faragott korlátokhoz kikötött lovak nem egy filmforgatás díszletei, hanem egy olyan világ részei, ahol mintha a büszke helyiek készakarva állították volna meg az időt, így ragaszkodva múltjukhoz és hagyományaikhoz.

A poros mindennapok után évről-évre eljön Pünkösd napja, amikor El Rocío-t hatalmas tömeg veszi ostrom alá az ország minden szegletéből. Több mint egymillió ember, több napos zarándoklat után, virágokkal és színes szalagokkal díszített, ökrök által húzott karavánokon, de főképp lóháton teszi meg útját, hogy aztán lerója tiszteletét, a vidék védőszentje előtt.

Doñana: Európa egyik legjelentősebb nemzeti parkja

Rocío környéke varázslatos, titokzatos, vad vidék, mélyen délen, az andalúziai Huelva, Sevilla és Jerez megyék határvidékén, a Guadalquivir torkolatánál, a Cádizi-öböl partvidékén. Lápvidékek, sós mocsarak, mandulafenyők és paratölgyek, árterületek, vándordűnék világa ez. Itt terül el Európa egyik leghatalmasabb természetvédelmi területe, a Doñana Nemzeti Park. Hol olyan érzésünk van, mintha a Duna vagy a Nílus deltájában járnánk, hol valóságos őserdő vesz körül, hogy aztán egyszerre azt hihessük, a Szahara forró homoksivatagába csöppentünk.

Nem meglepő, hogy a Romería del Rocío az ország legnagyobb zarándokünnepe, a védőszent története azonban elvész az azt körülvevő legendák között. A legkedveltebb feltevés, hogy valamikor a XV. században egy helyi vadász, egy odvas fa üregében bukkant rá Szűz Mária képére, amelynek hátoldalán a következő felirat volt olvasható: „María de los Remedios me llamo”, azaz „A Gyógyír Madonnája a nevem”.

A vadász nyomban hazaindul a relikviával, ám az út során elfáradt, és amikor másnap felébredt, a Szent Képnek nyoma sem volt. Immár társaival visszatért az odvas fához, ahol csodás módon ismét ott volt a Szűz Mária képe. Nem csoda, ha ezután a két közeli falu, Almonte és Villamanrique is vetélkedett a szent képért, míg végül úgy döntöttek, hogy azon a szent helyen kell templomot emelni, ahol a kép előkerült.

A Harmatos Boldogasszony (Nuestra Señora del Rocío) templom köré épült később El Rocío faluja,

amely nem véletlenül olyan különleges tehát. De különleges a zarándoklat is, amely a mai formájában 1675 óta létezik. Az andalúzok olyan grandiózus búcsúja ez, ahol vallásosság, ünnep, hit, miszticizmus, bűnbánat, valamint önfeledt mulatozás, tánc, ima, ájtatos ének és panaszos flamenco, egyszóval égi és földi örömök minden színe együtt megmutatkozik.

Jóllehet vallási ünnepről van szó, a zarándoklat hangulata mégis buja karneváléra emlékeztet, az emberek éjjel-nappal esznek-isznak, dalolnak és táncolnak. Kívülállóként talán ellentmondásos lehet, hogy a katolikus egyház két legszentebb szimbólumát, a tisztaság és az erény jelképét féktelen mulatozás keretében ünneplik meg. Márpedig zarándokolni többféleképp lehet. Erre mutatnak rá nagyon jó érzékkel az andalúzok.

Flamenco ruhás nők, precízen szabott, szürke lovaglóöltönyt és széles karimájú kalapot viselő férfiak, tarka népviseletbe öltöztetett gyerekekkel, napokig gyalogosan vagy nyeregbe ülve vonulnak zászlóik alatt, vezetik színes ponyvás, virágfüzérekkel díszített kordéikat. Valamennyi egyházközség hozza a maga Szűz Mária szobrát is, ökrök vontatta díszes ereklyetartóban.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Romería del Rocío a föld egyik legnagyobb, és legszínesebb búcsúja. A Pünkösd szombatján megérkező gyalogosok, szekeresek, és a büszke lovasok, énekkel, tánccal ünneplik meg, hogy nehéz útjuk végére értek. Vasárnap reggel nyitott székesegyházzá, egy hatalmas, szabad szentélyé lesz a homokos sík, melynek boltozata maga az ég. A szent misét, az egyház magas rangú képviselői, főpapok, püspökök és érsekek celebrálják − 1993-ban maga II. János Pál pápa mondott áldást a zarándokok üdvéért.

Éjszaka a szent szobrot átöltöztetik, kék leple helyett éjfekete köpenyt öltenek rá, majd éjféltől tízezrek gyűlnek a templom előtti térre, hogy hajnal 3-ig közösen imádkozzanak, mígnem a templom ajtaja kinyílik, és fényes pompa közepette végre megjelenik a Rocío-i Szűz Mária. Ekkor óriási felfordulás támad, férfiak verekednek egymással a kiváltságért, hogy ők vihessék az ereklyetartót. A körmenet során a Szűz útját üdvrivalgás, könnyek, és megannyi nyújtózkodó kéz kíséri, remélve, hogy a Szűz hat alsószoknyájának valamelyik szegélyét megérintheti. Az andalúzok hite ugyanis olyan mély, akár a Szűz Mária éjfekete leple…

Képek: Luis Henrique Escudeiro Anciães (Flickr)