Emlékezetes pillanatok a 70. Vuelta a Españáról

Az idei Vueltán 21 nap alatt nem kevesebb, mint 3358 km-t kellett teljesítenie a mezőnynek, Marbelláról indulva az északi hegyeken keresztül egészen a madridi befutóig − és a 198 versenyző közül 158 célba is ért. A rajthoz állók között természetesen a spanyolok voltak a legtöbben, de összesen 37 különböző országból érkeztek kerékpárosok a versenyre, a teljesség igénye nélkül olyan nemzetek képviselői is ott voltak a rajtnál, mint Fehéroroszország, Costa Rica vagy éppen Eritrea.

2015-ben délen, a napfényes Andalúziában rajtolt el a Vuelta mezőnye, de a sprintereknek és a szökevényeknek kedvező korai szakaszok után hamar hegyesebb vidékekre érkezett a mezőny. Murcián és Valencián túljutva a második hét elején már a Pireneusokat ostromolta meg a karaván, ahol a növekedő tempó és a fokozatosan keményedő szakaszok egyre erősebben kezdték el rostálni a sort.

A 11. andorrai napon volt az első komolyabb erőfelmérő, egyben a verseny királyszakasza. A szakasz útvonalát a mezőny nagy öregje, az egyébként itt élő Joaquim „Purito” Rodriguez tervezte meg a szervezőknek. A „Szivarka” becenévre hallgató katalán hegyi menő pedig nem szerénykedett, szépen telerakta az utat a kedvenc hágóival. Ugyan csak 137 km-t kellett teljesíteniük a versenyzőknek ezen a napon, de szinte végig hegynek felfelé, és a 6 nehéz kaptató, valamint a több mint 5000 méternyi szintkülönbség már a szakasz előtt is komoly rémületet keltett a versenyzőkben.

Eusebio Unzue szerint minden idők egyik legkeményebb szakaszát rendezték meg Andorrában − ami talán egy kicsit hatásvadász kijelentés volt. A Gazetta dello Sport persze rögtön talált egy még ennél is nehezebb napot a Giro d’Italián 2011-ből. Azért ne feledjük, Unzue 30 éve a Movistar csapatvezetője, és olyan versenyzőket edzett korábban, mint José María Jiménez, a Vuelta örökös hegyi királya, vagy az ötszörös Tour de France győztes Miguel Indurain. Talán nem csak én gondolom úgy, hogy adhatunk a véleményére.

A királyszakaszt végül az Astana fiatal baszk hegyi menője, Mikel Landa nyerte meg, az összetettben pedig olyan esélyesek szálltak el végérvényesen, mint az idei Tour de France győztes Chris Froome, a korábbi Giro d’Italia győztes Nairo Quintana, vagy a Vueltán mindig erőn felül teljesítő Alejandro Valverde. Froome egyébként a szakasz elején bukott, és végül 10 percnél nagyobb hátránnyal érkezett meg a célba, másnap pedig már nem is állt rajthoz. Utólag kiderült, a bukásban elrepedt a lába (!), de így is teljesíteni tudta a verseny legnehezebb szakaszát. Jelentkezzen, aki futott már le maratont törött lábbal…

A nap végén az összetettben vezető versenyzőnek járó vörös trikót nagy meglepetésre a fiatal olasz reménység, Fabio Aru húzhatta magára. Az olasz srác sikerének az értékét növeli, hogy eredetileg segítőnek érkezett a versenyre, és csak azután lett csapata első számú embere, hogy a rutinos Vincenzo Nibalit kizárták a szervezők sportszerűtlen magatartása miatt még az első napokban.

Északon, Asztúria és Kantábria hegyei között már sokkal hűvösebb, és gyakran esős idő várta a versenyzőket. A Vuelta távja ugyan a három nagy körverseny közül általában a legrövidebb, a szakaszok profilját tekintve a legnehezebb is egyben a rengeteg emelkedő miatt, és mindezt csak nehezítette az időjárás állandó változása. A második hét kaptatóin napról-napra változtak az erőviszonyok, de Aru és csapata hősiesen védték a vörös trikót, amit egészen a hosszú egyenkénti időfutamig sikerült is megőriznie. Burgosban a kronón azonban a számára idegen terepen hiába teljesített magához képest kiválóan, a verseny nagy felfedezettje, Tom Domoulin ellen nem volt esélye, aki a szakasz után átvette tőle a vezetést.

Ezután Segovia és Kasztília hegyei felé vette az irányt a mezőny, és már csak 3 napjuk maradt a hegyi menőknek arra, hogy változtassanak az álláson. Aru mellett egyedül Purito Rodrigueznek maradt reális esélye arra, hogy elvegye a trikót Domoulintól és megnyerje a versenyt. De 3 milyen nap következett! Az első két befutó is igen izgalmas csatát hozott Riazában és Ávilában, de az utolsó hegyi szakasz minden addigit felülmúlt, és feltette a koronát az év talán legizgalmasabb versenyére!

A cercedillai napon Domoulin megtört az Astana folyamatos támadásai után, és a hősiesen küzdő Aru végül visszaszerezte azt, amiért három héten keresztül annyit dolgozott. A verseny talán legjobb szakaszát végül a veterán Rubén Plaza Molina nyerte egy öngyilkos szökés után, aki így majdnem napra pontosan 10 év után tudott újra diadalmaskodni a Vueltán. De a legboldogabb ember alighanem Aru volt a nap végén, aki csapattársai kíséretében a könnyeivel küszködve haladt át a célvonalon. Az utolsó, madridi befutó a hagyományoknak megfelelően már csak az ünneplésről szólt, és nem hozott változást az összetettben.

3 hét szenvedés után 3 nagyon boldog versenyző pezsgőzött Madridban az idén már 70. alkalommal megrendezett Vuelta győzelmi pódiumán. A versenyt végül Fabio Aru nyerte meg, aki két Giro d’Italia második helye után életében először tudott 3 hetes körversenyen diadalmaskodni. A második helyre a veterán Purito Rodríguez (élete legjobb Vuelta-eredménye pont- és kombinációs-trikót ért), harmadikra pedig a lengyel Rafal Majka futott be. A hegyi pontversenyt a három hetes körversenyen most debütáló, baszk Omar Fraile nyerte meg, akit jó eséllyel egy sokkal komolyabb csapatban láthatunk versenyezni a következő szezonban. A csapatversenyben végül a hazai pálya minden előnyét kihasználó Movistar diadalmaskodott 21 nap, és több mint 85 óra tekerés után.

A közreműködésért külön köszönet Galkó Máténak.