Közélet

Itzulia 2016 − Az országúti kerékpársport hazatér

Győri Tamás | 2016-04-02

Holnaptól egy héten keresztül Baszkföldre figyel a kerékpáros világ, április 4-én kezdődik ugyanis a Vuelta al País Vasco kerékpáros körverseny, vagy ahogyan a baszkok nevezik, az Euskal Herriko Itzulia. Győri Tamás országúti kerékpár-szakíró beharangozója.

Holnaptól egy héten keresztül Baszkföldre figyel a kerékpáros világ, április 4-én kezdődik ugyanis a Vuelta al País Vasco kerékpáros körverseny, vagy ahogyan a baszkok nevezik, az Euskal Herriko Itzulia. Győri Tamás országúti kerékpár-szakíró beharangozója.

Az Itzulia fogalom a kerékpáros világban, a Volta a Catalunya után ugyanis ez a második legrégebbi spanyol tartományi körverseny, és bár nincsenek olyan régi hagyományai, rangját tekintve ma már sokak szerint meg is előzi katalán „testvérét”. Baszkföldön először 1924-ben rajtolt el a mezőny, 1930 után azonban nagyrészt politikai okokból közel negyven évig nem térhetett vissza a karaván a baszk hegyek közé. Végül 1969-ben született újjá a verseny, és azóta minden évben megrendezik az Itzuliát, idén immár 56. alkalommal.

Indul a hullámvasút

baszk_kerekpar
Wout Poels

Baszkföldről általában egy szó jut eszükbe a kerékpárosoknak: hullámvasút. És ez a szó jól is jellemzi a helyi földrajzi adottságokat, hiszen bármerre indul el az ember, képtelenség 10-20 kilométernél hosszabb távot úgy megtenni, hogy közben ne „jöjjön szembe” legalább egy emelkedő. Idén 6 szakasz, 852 kilométer, és nem kevesebb, mint 31 kategorizált hegy vár a mezőnyre. Bizony, általában 3 hetes körversenyeken szokott ennyi emelkedő lenni.

Igaz, ezek többnyire alacsonyak és rövidek, ám hasonlóan meredek „dombocskák” így is csak a tavaszi ardenneki klasszikus versenyeken vannak Európában. Ezek a falak még akkor is nagyon hamar megrostálják a mezőnyt, ha az átlagosnál nincsen nagyobb tempó Baszkföldön. Persze mi van akkor, ha valamelyik összetett menő csapata az élre áll és átveszi a verseny irányítását?

A szintrajz miatt nagyon nehéz előzetesen megjósolni a verseny végeredményét, de annyi biztos, hogy aki nyerni akar Baszkföldön, annak végig nagyon koncentráltnak kell lennie, mert szinte bármelyik pillanatban történhet valami meglepő. Hagyományos mezőnyhajrá a szakaszok profilja miatt egyik napon sem várható. Ha lesz is olyan szakasz, ahol sprint dönt majd a végén, csak egy erősen megfogyatkozott főmezőny fog a célig együtt megérkezni, és csak azok a sprinterek hajráznak majd a szakaszgyőzelemért, akik jól bírják az emelkedőket. Jó esélyeik lesznek viszont a szökevényeknek, úgyhogy hektikus és kiszámíthatatlan versenyre van kilátás.

Itzulia napról-napra

Hétfőn Etxebarria és Markina-Xemein városa között 144 kilométer és nem kevesebb, mint 8 kategorizált emelkedő vár a mezőnyre. Mivel a szakasz vége lejtős és az utolsó kiemelt emelkedő is csak második kategóriás, jó eséllyel hazaérhet egy szökevénycsoport. Kedden Markina-Xemein és Amurrio-Berunbio között 174 kilométer, és a végén hegyi befutó vár a mezőnyre. Ezen a napon valószínűleg megmutatják magukat azok a versenyzők, akiket érdekel az összetett győzelem.

Szerdán lesz a verseny leghosszabb szakasza, a tartományi fővárosból, Vitoria-Gasteiz-ből rajtol el a mezőny és 193 kilométer után Lesaka városában lesz a befutó. A szakasz végén egymás után 3 kategorizált emelkedő is lesz, de a vége lejtmenet, bármi megtörténhet tehát. Csütörtökön Orióig 165 kilométer és az előző napihoz nagyon hasonló profilú szakasz vár a mezőnyre, szintén nehezen megjósolható végeredménnyel. Itt inkább számíthatunk komolyabb támadásokra, mert egyrészt már közeledik a verseny vége, másrészt kétszer egymás után ritkán ér haza szökés.

Pénteken aztán következik a verseny királyszakasza, Orio és Eibar között 159 kilométer, 8 kategorizált emelkedő, a végén pedig hegyi befutó vár a mezőnyre a legendás Arrate emelkedő tetején. Minden jelentős versenynek van egy ikonikus pontja. Ami a Paris-Roubaix-n az Arenberg pavé, a Milan San Remo-n a Poggio, az az Itzulián az Arrate-hegy Eibar városában. Szombaton pedig egy 16,5 kilométer hosszú pályán megrendezett egyéni időfutam dönti el a versenyt.

A mezőny hasonlóan nívós lesz, mint amilyen a Volta Catalunyán elindult 2 héttel ezelőtt. Rajthoz áll a háromszoros Tour de France győztes Alberto Contador, akinek az egyik kedvenc tavaszi felkészülési versenye az Itzulia, korábban már háromszor is felvehette az összetett győztesnek járó sárga trikót Baszkföldön. Elindul egyik legnagyobb riválisa, a 2013-as Itzulia győztese, a kolumbiai Nairo Quintana, aki Katalóniában éppen Contador előtt nyerte meg a királyszakaszt és a verseny összetettjét is. Ott lesz a rajtnál a katalán Joaquim „Purito” Rodriguez, az Itzulia címvédője, aki két hete hazai pályán ugyan a tőle megszokottól szürkébben teljesített, a baszkföldi rövid, de meredek emelkedők viszont sokkal jobban kedveznek neki.

Rajthoz áll a tavalyi Vuelta a España győztese, az olasz Fabio Aru. Rajtuk kívül még két nevet érdemes megemlíteni. A franciák ifjú reménysége, Thibaut Pinot idén remek formában van, múlt héten magabiztosan nyerte meg a Criterium Internacional versenyt Korzikán, az utolsó napon megrendezendő időfutam pedig kimondottan kedvez neki a többi összetett menővel szemben. Az ír Dan Martin pedig egyre inkább kezd az egy hetes versenyek specialistájává válni, Katalóniában szakaszt is nyert, és összetettben is ott volt a legjobbak között.

A hazai pálya előnye

Ha Itzulia, akkor semmiképpen sem mehetünk el szó nélkül a baszk kerékpárosok mellett, akik évről-évre remekül teljesítenek hazájuk körversenyén. Baszkföldön rendkívül népszerű a sportág, a korábbi években a Tour de France-on szinte mindig narancsszínbe borultak a Pireneusok hágói a rengeteg baszk szurkolónak köszönhetően, akik az Euskaltel-Euskadi csapat miatt utaztak el Franciaországba. Az Euskaltel csapat néhány éve ugyan megszűnt, az egykor ott versenyzők közül sokan továbbra is megtalálhatók a mezőnyben. A szurkolók is megmaradtak, hiszen a baszkok rettentően drukkolnak a hazai versenyzőiknek − miközben tisztelnek mindenki mást is, aki hazájuk versenyén elindul. Az egész világon talán a legjobb és leginkább szakértő közönség a baszk versenyeken található.

Idén 11 baszk versenyző lesz ott az Itzulia rajtjánál. Peking olimpiai bajnoka, Samuel Sánchez 2002 óta egy évet leszámítva minden évben rajthoz állt a Baszk Körversenyen, 14 indulásával pedig abszolút rekorder. Samu eddig 7 szakaszt nyert meg itt, ami szintén rekord, ráadásul háromszor is győzni tudott a verseny ikonikus pontján, az Arrate emelkedőn. Emellett eddig 9 alkalommal tudott összetettben a legjobb 10 között végezni, amivel szintén rekorder, háromszor volt harmadik, 2012-ben pedig megnyerte az összetett versenyt is. Alighanem a leghangosabb biztatást ő fogja kapni a szurkolóktól.

A veterán Haimar Zubeldia szintén rutinos résztvevő, és a mezőny egyik legidősebb tagjaként bármikor lehet tőle számítani valami váratlanra. A két legismertebb baszk versenyző mellett elindul a helyiek legnagyobb reménysége, Mikel Landa, aki a tavalyi Itzulián megnyerte a királyszakaszt az Aia emelkedőn, majd néhány héttel később a Giro d’Italián két kiemelt hegyi szakaszgyőzelemmel az összetett harmadik helyén végzett. Jon Izagirre, Quintana egyik legfontosabb hegyi segítőjétől szintén sokat várnak a hazaiak. A tavalyi Itzulián kapitánya gyengélkedése miatt az utolsó előtti szakaszon elengedte a csapata, és végül az összetett 3. (!) helyén végzett.

Hétfőtől szombatig tehát zöldellő hegyek, dús legelők, hangulatos baszk falvak, rengeteg fanatikus szurkoló és fergeteges hangulat vár mindenkit, aki az Eurosport élő közvetítéseire kapcsol 15 óra 30 perctől. Jó szórakozást hozzá!