Latin topfoci az Európa-bajnokság árnyékában
- 2016.06.02.
Bár cikkünk címét az Atlanti-óceán túloldalán valószínűleg több százmillió KultúrTapas-olvasó nevetné ki, európai nézőpontból figyelve bizony ez a helyzet. A fennállásának 100. évfordulóját és 45. kiadását ünneplő amerikai kontinenstornára június 4. és 27. között azért (legalább) fél szemmel mégis érdemes lesz figyelni.
Bájos káosz
Az első érdekesség – de már hagyomány is – a Copa Américával kapcsolatban a torna különös időpontja. Nem az Eb-vel való egybeesésre gondolunk, hanem arra, hogy mindjárt egy évvel a 2015-ös chilei kontinensviadal után újra megrendezik. A verseny hagyományának egyik alapvető része a rendszertelenség: az 1916-os kezdéstől a ’20-as években szinte minden évben, a ’30-as évektől fogva ’59-ig nagyjából kétévente rendezték meg, majd onnan ’67-ig négyévente. Ekkor jött egy nagy szünet, nagy névváltoztatással (ekkor lett a Campeonato Sudamericanóból Copa América) majd hét év után, 1975-től hol négy, hol három, hol kétéves időközönként tartották meg. Tudtok követni?
Történelmi újítások
Bár a rendszertelenség némileg megnehezíti a Copa követhetőségét – felmerülhet például a kérdés, van-e értelme megint összemérniük az erejüket gyakorlatilag ugyanazoknak a kereteknek –, a szervezők több újdonsággal gondoskodtak róla, hogy mégis érdekessé tegyék a centenáriumot. Az Eb-hez hasonlóan itt is bővítették a létszámot: az eddigi 12 helyett most először versenyez 16 válogatott. Így az eddig váltakozva meghívott nemzetek (Mexikó, USA, Jamaika) mind ott lehetnek, sőt, emellett új válogatottak (Haiti, Panama) is debütálni fognak. Először lesz tehát négy csoport, és először lép életbe a „hagyományos” továbbjutási rendszer.
Így szinte mintha egyesülne a Copa América és északi kistestvére, az Arany-kupa, illetve megidéződik az 1952 és ’60 között három alkalommal megrendezett Campeonato Panamericano is. A torna összképe szempontjából legalább ennyire fontos, hogy az elmúlt 100 év során most először rendezik Dél-Amerikán kívül − Copa mérkőzései az USA 10 különböző városában zajlanak majd. Ezzel is erősödik a centenárium különkiadás-jellege, melyet kétes dicsőségként jól jelez, hogy a torna győztese nem nyeri el a 2017-es Konföderációs Kupán való indulás jogát.
Mégis, ezzel az újítással valószínűleg mindenki jól jár: az USA, mint helyszín piaci szempontból nagy dobás, kétnyelvűvé teszi a tornát és óriási pluszt hoz potenciális közönségben, aminek mindenki örül. Az USA közben folytathatja a labdarúgás szisztematikus népszerűsítését, illetve kipróbálhatja magát szervezőként, ha 1994 után ismét vb-rendezésre szánnák el magukat. Meg kell hagyni, hogy a torna szlogenje („Now Is The Time / Ahora es el momento”) nem sikerült túl egyedire – Petőfinek például már 1848-ban eszébe jutott –, viszont az is valószínű, hogy az USA-n kívül nem lehetett volna rávenni a brazil vb-n is feltűnő Pitbullt, hogy működjön közre a torna hivatalos dalában.
Esélyesek?
Ha tartalékosnak nem is nevezhetjük, mindenesetre eléggé megtépázottan érkezik a tornára Kolumbia csapata. José Pékerman mesternek formahanyatlásuk miatt olyan (korábbi) vezéregyéniségektől kellett megválnia, mint Radamel Falcao, Jackson Martínez és Teófilo Gutiérrez. Ezen kívül James Rodríguez a BL-győzelem ellenére meglehetősen viszontagságos szezont tudhat maga mögött a Real Madridban. Idén talán az olasz bajnokságban jól teljesítő Juan Cuadrado (Juventus) és Carlos Bacca (a mélyrepülő Milan szinte egyetlen fénypontja) lehet a két húzónév.
Akit utoljára láttunk − volna
A formahanyatlás mellett jó néhányan lesznek, akik sérülés miatt maradnak távol a tornától. A braziloknál például a Bayernben remeklő szélső, Douglas Costa, aki helyett egy huszáros marketingfogással az MLS-ben (Orlandóban) játszó Kaká került – volna – be a keretbe. Legfrissebb hírek szerint azonban ő is megsérült, így a nosztalgia-party elmarad és Kakát a São Paulo játékosa, Paulo Henrique Ganso pótolja majd.
Az argentinok hiányzója a fiatal Paulo Dybala, aki idén a Juventusban hívta fel magára a figyelmet. Először úgy tűnt, azért nem kapott meghívót a Copára, hogy az olimpián erősíthesse az argentinokat, de oda meg klubja nemes egyszerűséggel nem engedi el. Közben a torna első szakaszát biztosan kihagyja a Barça uruguayi gólfelelőse, Luis Suárez is. Ő éppen az idény utolsó meccsén, a kupadöntőben szenvedett izomsérülést, és bár elutazik a kerettel, a charrúáknak sokáig kell húzniuk, hogy gólrekorderük most már nem az eltiltásból, hanem sérüléséből visszatérve álljon csapata élére.
Suárez hiányának ellenére talán most jöhet a jelenlegi uruguayi keret utolsó nagy dobása. A 2010-es vb 4. hellyel kiugró, 2011-es Copa-győztes Tabárez-csapat gerincét nagyjából ugyanazok a játékosok adják, és ez alatt a hat év alatt sem a mester, sem ők nem lettek fiatalabbak. A dél-amerikai vb-selejtezőcsoportot egyelőre vezetik – nyilván bíznak benne, hogy jó formájuk a tornán is kitart majd.
Ha már vb-selejtezőcsoport: úgy tűnik, Brazília máig sem heverte ki a Németországtól kapott óriási pofont, mert hat meccs után nem áll továbbjutást érő helyen – igaz, nincs is nagyon lemaradva. Dunga fiainak persze még bőven lesz idejük javítani, de a keretből – különösen a Barcelona kérésére kimaradó Neymar távollétében – továbbra is hiányzik egy valódi vezéregyéniség. Igaz, a középpályán Casemiro a Real Madrid után a canarinhának is megadhatja a sikerhez szükséges stabilitást.
Kérdés, kiheverte-e már a két ezüstérmet az argentin tizenegy. Míg Alejandro Sabella vezetésével a vb-ezüst csak az elvesztett döntő miatt érződött kudarcnak, a tavalyi Copa-ezüst egyértelmű csalódás volt, és megrendítette az utódba, Tata Martinóba vetett bizalmat is. Dybala kihagyását már említettük – legalább ennyire különös, hogy nem talált élesebb szélsőt a Kínában focizgató Ezequiel Lavezzinél. Mindenesetre a támadósor így is bombaerős, és ha Agüero végre egyszer odateszi magát, amikor számít, illetve Messi felépül utolsó barátságos meccsükön összeszedett, kisebb sérüléséből, égni fog bennük a bizonyítási vágy, hogy megszakítsák az albiceleste 1993 óta tartó sikertelenségét.
Különös helyzetben van a tavalyi házigazda és győztes Chile: a történelmi siker ellenére megváltak Jorge Sampaoli szövetségi kapitánytól, mivel gyengén kezdték a selejtezőket. Érdekes módon ebbe a szövetség elnöke előbb bukott bele, mint az edző. Feltehetőleg a győzelem előtt is fennálló belső feszültségek okozták a váltást, de ha ezeken az új kapitány, Juan Antonio Pizzi úrrá tud lenni, gyakorlatilag minden csapatrészben a világszínvonal áll rendelkezésére. A védelmet a spanyol bajnok Claudio Bravo kapus irányítja, a középpálya vezére a német bajnok Arturo Vidal, míg a csatársort az angol ezüstérmes Alexis Sánchez neve fémjelzi. Ennyi lenne a garancia a következő sikerhez?
Meglepetés?
A legutóbbi tornához képest mindenképpen jelentős változás, hogy Mexikó ezúttal komolyabban veszi az indulást, és nem fiókcsapatával készül: ott lesz a nagyöreg Rafa Márquez, Héctor Moreno és Andrés Guardado, a középpálya két oszlopa, a csatársorban pedig Chicharito Hérnandez, a Leverkusenben magára találó gólvágó. A semleges szurkolók nagy bánatára viszont már nem lesz Piojo („Tetű”) Herrera: a temperamentumos szövetségi kapitány dulakodásba keveredett egy újságíróval, ezért mennie kellett. Helyét a kolumbiai Juan Carlos Osorio vette át.
A gyakran meghívott Mexikóhoz hasonlóan még Ecuador is első tornagyőzelmére pályázik – talán a szokásosnál jobb előjelekkel. Az argentin Gustavo Quinteros által irányított gárda Uruguayjal holtversenyben vezeti a 2018-as selejtezősorozatot. Az igazán nagy egyéniségek hiányoznak, bár az angol bajnokságban edződő két Valencia neve (Enneré a West Ham-ből és Antonióé a Manchester Unitedből) ismerősen csenghet. Különleges eset, de a Copán van magyar érdekeltségű játékos, méghozzá épp Ecuadorban: a fradista balhátvéd Cristián Ramíreznek lehet itthonról szorítani.
A végére maradtak a házigazdák. Az USA válogatottját egy ideje már nem lehet egyetlen legyintéssel elintézni – sőt, rendre olyan meccseket produkálnak, hogy az valóban a foci népszerűsítését szolgálja. A 2010-es vb-n Ghána ellen játszottak élvezetes meccset, 2014-ben pedig Belgium ellen talán az egész torna legizgalmasabb párharcát vívták. Igaz, hogy mindkétszer vesztesen kerültek ki a küzdelemből, de talán csak idő kérdése, hogy a 2011 óta Jürgen Klinsmann kezei alatt stabilan edződő válogatott nagyobb dobással rukkoljon elő. És mikor tennék, ha nem épp a Copa Américán? 45 alkalomból eddig 41-szer rendezték egy országban a mérkőzéseket, a hazai csapatok pedig 21-szer diadalmaskodtak. Kell-e több, mint a hazai pálya előnye?