El Derbi de Madrid: Az indiánok örök harca Puskás vikingjei ellen

Két címer, két mez, két stadion, két világlátás – egy város. Íme a hozzávalók egy igazi derbihez, ami lassan 120 éves. Az Atléticót 1903-ban alapították Madridban tanuló baszk diákok, akik az öt évvel korábban megszülető bilbaói Athletic Club emlékét magukkal hozva a spanyol fővárosban is saját klubra vágytak. Nem utolsó sorban azért, hogy ne kelljen a Madrid FC-hez csatlakozniuk. Ennyi elég is volt, hogy megszülessen egy örök rivalizálás a későbbi királyi gárdával szemben.

A spanyol polgárháborút követően a két csapat állandó harcot vívott a spanyol bajnokságban, olyannyira, hogy a Real Madrid legendája, Alfredo Di Stéfano ekkoriban az El Clásicónál is fontosabbnak tartotta a madridi derbit. “Felejtsék el a Barcelonát, aki igazán megkeserítheti a dolgunkat, az Atlético.” – jelentette ki a spanyol futball akkori legfontosabb alakja. Becenevet mégsem ő szerzett a madridi fehéreknek, hanem legendás csapattársa, Puskás Ferenc.

Puskás vikingjei

A mi Öcsink, az ő Panchójuk jóval fénykora után érkezett Madridba, a plusz kilókkal vívott harcáról pedig már akkor legendák keringtek a városban. Első, 1958 októberében lejátszott El Clásicóján rögtön vitriolba mártott tollal írtak róla a spanyol újságírók: lassúnak, csupán „egykori Száguldó Őrnagynak” titulálták Puskást egy olyan mérkőzés kapcsán, ahol Czibor Zoltán kiállításáig három magyart is láthatott a pályán a barcelonai közönség. A Francisco, vagyis Ferenc után Panchónak becézett magyar klasszis hazai grundokon edzett akaraterejét ekkor még nem ismerték Spanyolországban.

Talán nem véletlen, hogy másodvirágzása egybeesett a Real Madrid történetének első sikerkorszákával is, amihez természetesen klasszisok sorának kivételes tehetsége kellett. A Di Stefano, Gento, Kopa és persze Puskás fémjelezte együttes 1960-ban, sorozatban ötödször is elhódította a Bajnokcsapatok Európakupájának-trófeáját, méghozzá a glasgow-i döntőben Puskás 4 góljának köszönhetően. Az Eintracht Frankfurt ellen nyújtott teljesítményét látva aligha nevezték őt többé “egykori” Száguldó Őrnagynak, a németek felett aratott 7:3-as győzelem egészen más jelzőket inspirált.

A 12 góllal végül a sorozat gólkirályi címét is begyűjtő Puskás kivételes formája, valamint a döntőben mesterhármast jegyző Alfredo Di Stéfano játéka a Hampden Parkban tátott szájjal jegyzetelő nemzetközi újságírók fantáziáját egészen drámai asszociációkra késztette. Az angol The Times újságírója sem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel: azt írta, a Real Madrid úgy gázol át Európán, mint egykoron a vikingek. Innen származik a csapat máig népszerű „los vikingos” beceneve, amelyet így tulajdonképpen Puskásnak köszönhetnek Madridban.

Athletic Club Sucursal de Madrid

A vikingek, vagy épp a később legendássá váló matracok az ősi rivalizálás első fejezetekor azonban még sehol sem voltak. Rengeteg angol kifejezés viszont igen. A csapatnevekben, vagy épp a játék leírásában gyakran megjelenő anglicizmusok a ködös Albionból származó játék világában aligha okoztak meglepetést a kontinensen (lásd még a magyar ’korner’ és ’taccs’ máig ismert kifejezéseket), így a madridi Football Club bátran összemérhette erejét a madridi Athletic Club fiataljaival.

  Atlético-szurkolók a polgárháborúban (3:00-től)

Utóbbiak a Bilbao fiókcsapatának (Athletic Club Sucursal de Madrid) számítottak, a Franco-diktatúra mindent elsöprő spanyolosításakor azonban –  névleg – fordult a kocka: a madridiak fuzionáltak a légierő csapatával és Atlético Aviaciónra változtatták a nevüket, míg a baszkok kénytelenek voltak hátrahagyni hagyományos angol nevüket. Így született meg az Atlético de Bilbao, és természetesen a Real Madrid Club de Fútbol is 1941-től. Bár Baszkföldön a diktatúra végeztével visszavették a klub eredeti nevét, a Real Madrid érthető módon már sosem tért vissza a "Football Clubhoz".

Ki a király?

A híres királyi gárda egyébként meglepő módon nem is volt mindig királyi. Az alapítástól számított két évtizedben sem – ezért nem találjuk például az „R”-t a címer betűi közt. A klub csupán 1920-ban kapta meg a „Real” előtagot XIII. Alfonz királytól. Így nem csoda, ha az itthon gyakran csak Realnak hívott madridiakat Spanyolországban sosem szólítják így, hiszen az elnevezés (mindig egy „La”-névelő kíséretében) a San Sebastián-i Real Sociedadot illeti. Talán azért, mert a fent említett XIII. Alfonz a baszkokat már 1911-ben kitüntette az elismerő címmel − a spanyol királyok állandó nyári rezidenciája elvégre az északi üdülővárosban volt.

Elő a matracokkal, indiánok!

Spanyolországban úgy tartják, az elmúlt két évtizedben a poklot és mennyet egyaránt megjárt a matracosoké az egyik legkitartóbb szurkolótábor… De miért „matracosok”? A colchoneros becenévnek egy történelmi hálószobatitok az oka, mégpedig a spanyol polgárháború utáni időszakban tömegtermékké vált piros-fehér csíkos ágybetét. Kezdetben talán gúnyosan hasonlították a játékosokat matrachoz (spanyolul colchón), aminek az anyagából állítólag a mezek is készültek egykor, de mostanra ez a klub nevének szinonimájává vált.

Van azonban a klubnak egy másik beceneve, amely a magyar szurkolók számára kevésbé ismert. Az indios („indiánok”) elnevezéssel kapcsolatban két elméletet szoktak emlegetni. Az egyik szerint a klub nagy sikereket hozó időszakában, az 1960-’70-es években nagy számban leigazolt dél-amerikai játékosok miatt kezdték el ezen a néven emlegetni a csapatot, ami kicsit később, Hugo Sánchez érkezésével újabb löketet kapott a '80-as években. A mexikói ászt a gólkirályi cím megszerzése után leigazolta a Real Madrid, ám a szurkolók addigra már rákaptak a becenévre. Hogy mennyire? Elég egy pillantást vetni az Atlético kabalaállatára.

A másik magyarázat ezúttal nem prózai, sokkal inkább költői: a 2017-es stadionváltás előtt joggal mondhatták az élénkebb fantáziával megáldott drukkerek, hogy az Atlético úgy székel a Manzanares-partján, mint egy indián törzs a folyó mentén. Hogy csíkos öltözetet hordanak, és az ő legnagyobb ellenségeik is a fehérek, már csak hab volt a tortán… Azon a tortán, amit a másik oldalon is előszeretettel emlegetnek.

Az Atlético indiánjaival harcoló fehéreket – legyünk politikailag korrektek: az első számú mez után vitathatatlanul "blancos" – gyakran egy süteménnyel azonosítanak. A merengue kifejezés ugyanis szintén a madridi klub hagyományos hófehér mezére utal, bár egy dominikai táncot is számon tartanak a világban ezen a néven. A spanyol gasztró- és Real Madrid-rajongók bátran utánanézhetnek a habcsók-szerű édesség receptjének, hogy ezzel ünnepeljék a sikereket. Az elsőt akár a következő derbin.

Persze ehhez a piros-fehéreknek is lesz egy-két szavuk. A klub ugyanis az elmúlt évtizedben ismét régi fényében ragyog, és a rossz emlékű "pupákoknak" nyoma sincs. Pedig ez a gúnynév egyenesen a klub egykori elnökétől és stadionjának névadójától származik. Az 1974-es BEK-döntőben a Bayern München az utolsó pillanatban egyenlített az Atleti ellen, a megismételt meccsen pedig négyet rámolt be a testben-lélekben megtört matracosoknak. A siker kapujában elbukó csapatról Vicente Calderón klubelnök azt mondta: „Somos el Pupas Fútbol Club” („Mi vagyunk a Pupák FC”).

Egy madridi becenév a sok közül, ami lassan feledésbe merül.