Te tudod, hogy mondják jelnyelven, hogy paella?

A spanyolországi hallássérültek száma egy- és kétmillió fő közé tehető, ezért jelentős kulturális kisebbségként tartjuk őket számon. Kultúrájuk egyik legmeghatározóbb eleme a spanyol vagy a katalán jelnyelv (LSE és LSC) használata, melyek 2007 óta az ország hivatalos nyelvei. Mint minden siket közösségnek, a spanyoloknak is megvan a maguk saját, csak rájuk jellemző mentalitása, ami a jelnyelvben is különféle módokon tükröződik.

Jó példa erre a TEMPLOM, amelynek jele magyarul az ott végzett tevékenységre, míg a spanyol jelnyelvben az épületre utal. A jelek etimológiája is hozzájárul, hogy a jelnyelvek ne legyenek kölcsönösen érthetők: a spanyol HÉTFŐ arra vezethető vissza, hogy régen hétfőnként rendezték a bikaviadalokat. Az argentin jelnyelvben viszont a daktil ABC ‘L’ betűjéből ered a jel.

Irodalmi jelnyelv

A hangzó nyelvekhez hasonlóan a jelnyelvekben is létezik irodalmi regiszter. Ennek jellemzői közé tartoznak a lassabb, de nagyobb térben megjelenő mozdulatok, az arckifejezések jelnyelvben egyébként is markáns megnyilvánulásainak további eltúlzása vagy esetleg táncos elemek hozzáadása a fordításhoz. A jelnyelvi rímek a verssor végén azonos kézformával képzett jelekkel valósíthatók meg.

Általában még egy adott ország jelnyelvében is komoly eltérések vannak a különböző dialektusokban. A március jele a sztenderd spanyol jelnyelvben a szelet is jelenti; valenciai jelnyelvben viszont a Fallaskor viselt jellegzetes kontyot tartó aranyozott fésűket és hajtűket mintázza. Persze vannak jelek, melyek csak egy adott jelnyelvben léteznek, mint a PAELLA a spanyolban.

A siketek nem jobbak vagy rosszabbak, mint mi, csak más forrásokból szerzik az információt. Pontosan ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint halló társaikat. Így például joguk van a saját anyanyelvükön hozzájutni az irodalomhoz is. Az írás olyan koncepció, ami a hangzó nyelvhez tartozik, idegen a siket kultúrától. Mivel a hallássérültek oktatási rendszere Spanyolországban sem érte el még az ideális szintet és a jelnyelv szintaxisa jelentősen eltér a hangzó nyelvétől, egy hosszabb írott szöveg a legtöbb siket számára követhetetlen kihívás.

Letícia királyné is kommunikál jelnyelven

Kevéssé ismert, de VI. Fülöp spanyol király hitvese, Letícia királyné is elsajátította a spanyol jelnyelvet. Néhány éve általános megdöbbenést keltett, amikor a spanyolországi siketeket tömörítő CNSE Alapítvány díjátadóján mondott beszédét jelnyelven zárta. Az eset bejárta a teljes spanyol sajtót, csakúgy, mint a Fülöp király tavalyi beiktatásán készült képek, amelyeken jelnyelven fogadja Concepción María Díaz Robledo, a CNSE elnökasszonyának köszöntését.

Az egyetlen hatékony módszere annak, hogy a siketek is megismerhessék az irodalmat az, ha lefordítjuk jelnyelvre. A Cervantes Virtual internetes portál úttörő munkájának köszönhetően ma már minden érdeklődő megtekintheti az elkészült spanyol jelnyelvi fordításokat. Ezek a „Biblioteca de Signos” fülnél három kategóriában érhetők el: költészet (többek közt Antonio Machado, Pablo Neruda vagy Rafael Alberti), a spanyol irodalom klasszikusai (pl. D. Félix Jesús Pinedo Peydró legendás Don Quijote-fordítása 1986-ból), és gyermekmesék (Don Pato és Don Pito történeteitől kezdve Grimm és La Fontaine meséin át szinte minden megtalálható).

A jelnyelvi fordításokra azért is van szükség, mert írásbeliség híján nem sok olyan szerzeményről tudunk, ami eleve jelnyelven született volna. Szerencsére azért erre is találunk elvétve példát, többek közt a minden évben szeptember utolsó vasárnapjára eső Siketek Világnapján bemutatott alkotásokat, mint Silvia Suárez Pérez Sensibilizar  című verse. Sajnos egyelőre nagyon kevés mű áll rendelkezésre spanyol jelnyelven, ezért fontos, hogy minél többen, minél többet fordítsunk. Utószóként álljon itt az első spanyol jelnyelvfordítási kísérletem videója, az első versszak Federico García Lorca „Alvajáró románc” c. verséből.

Federico García Lorca: Alvajáró románc (fent előadja: Rafael Alberti/lent jelnyelven: Pilis Dorka)

Metafora a siketekről

Irodalomórák közkedvelt kérdése, hogy a metaforikus ábrázolás képvisel-e magasabb művészi értéket, vagy az a technika, amikor egy képből csak egy részletet látunk nagyon pontosan, a többit pedig egyáltalán nem (pars pro toto). Ha ezt a kérdést a társadalomra vetítjük, mi, halló emberek vagyunk a metafora: minden érzékünkkel rendelkezünk, de mind homályos, kevéssé tökéletes. A siketek képviselik a pars pro toto-t: nem hallanak, de minden más érzékszervük nagyságrendekkel pontosabb, mint a miénk.