Kultúra

Eszeveszett mesék: 7 Oscar-gyanús argentin film

Kürthy Ádám András | 2016-02-21

Az idei Oscar-gálára Magyarország a szokásosnál is jobban figyel. Érdekes, hogy míg a jelölések terén magabiztosan előzzük Argentínát a képzeletbeli éremtáblázaton, egy esetleges második Oscar-díjjal pont behoznánk őket a nyertesek számában. Összegyűjtöttük, mi mindent érdemes tudni az elmúlt 87 év legsikeresebb argentin filmjeiről.

Az idei Oscar-gálára Magyarország a szokásosnál is jobban figyel. Érdekes, hogy míg a jelölések terén magabiztosan előzzük Argentínát a képzeletbeli éremtáblázaton, egy esetleges második Oscar-díjjal pont behoznánk őket a nyertesek számában. Összegyűjtöttük, mi mindent érdemes tudni az elmúlt 87 év legsikeresebb argentin filmjeiről.

1. La tregua („A fegyverszünet”, 1974)

Rendező: Sergio Renán
Forgatókönyv: Mario Benedetti regénye alapján Aída Bortnik és Sergio Renán
Főszereplők: Héctor Alterio, Ana María Picchio, Luis Brandoni
		

Az első argentin jelölés az uruguayi Mario Benedetti regényének szabad filmváltozata, nem összetévesztendő a kevésbé szerencsés mexikói feldolgozással 2003-ból. A cselekményt például Montevideóból Buenos Airesbe helyezték – ma már az utcarészletek és a kirakatok korabeli hangulata meg a ’70-es évek stílusa is érdekessé teszi a filmet. A melankolikus, lassú ritmusú történet központja Martín Santomé, az 50. évéhez közelítő özvegy hivatalnok, és küzdelme a rutinszerű, szürke mindennapokkal, családi kapcsolataival és értelmetlennek látszó irodai munkájával. Az életpálya fordulópontján egy régi osztálytárs a nosztalgiát ébreszti fel benne, egy új munkahelyi kolléganő pedig az új kezdet reményét. (A film felújított változatának különleges trailerét lásd lent.)

 

2. Camila (1984)

Rendező: María Luisa Bemberg
Forgatókönyv: Beda Docampo Feijóo, Juan Bautista Stagnaro, María Luisa Bemberg
Főszereplők: Susú Pecoraro, Imanol Arias, Héctor Alterio, Elena Tasisto
		

A film Juan Manuel de Rosas XIX. századi diktatúrájába, annak is emblematikus és tragikus szerelmi történetébe kalauzolja a nézőt. Érdekes, hogy a diktatúra embertelenségét is ábrázoló film épp az ország legsúlyosabb XX. századi diktatúrájának bukása után látott napvilágot. (A Filmakadémia talán is ezért karolta fel az argentin mozit, amint azt a két egymás utáni jelölés is mutatja.) Camila O’Gorman, az előkelő család lánya beleszeret Ladislao Gutiérrezbe, az ifjú papba, aki felszólal egy igazságtalan kivégzés ellen. Szökésükben a családapa, Adolfo csak saját édesanyja, Ana Perichon vétkének továbböröklődését látja. És ahogy felesége felpanaszolja: a szerelmesek élete csupán eszköz a hiú családi büszkeség és a politikai célok érdekében.

„Ha nem olvassák újra őket, a szerelmeslevelek elhervadnak”

Recoleta
Recoleta (Buenos Aires)

A film főszerepeit a bájos Susú Pecoraro, a vonzereje teljében lévő, argentinra szinkronizált Imanol Arias és a ’80-as években többször is kegyetlen, fenyegető figurát megformáló Alterio alakítja. A történet érdekes betekintést nyújt a függetlenedés utáni Argentína sokszínű társadalmába – az ír származású O’Gorman család mellett a történet egy másik kulcsfigurája egy ír pap (a film inkább csak az ő „írségét” emeli ki). És bár a korabeli Buenos Aires épületeiből alig-alig maradt valami, Rosas és az O’Gorman család kriptája máig is látható a híres Recoleta temetőben.

 

3. La historia oficial (A hivatalos változat, 1985)

Rendező: Luis Puenzo
Forgatókönyv: Aída Bortnik, Luis Puenzo
Főszereplők: Norma Aleandro, Héctor Alterio, Chunchuna Villafañe, Analia Castro
		

Megjelenése idején szinte még aktuálpolitikai témájú film volt – részben talán ezért is kapta meg a díjat első argentin filmként –, mára azonban már történelmivé érett. A ’76-tól ’81-ig tartó diktatúra hatásait, nem is közvetlenül az elhurcolt és nyom nélkül eltűnt emberek sorsán vagy a kínzások bemutatásán, hanem egy jómódú család életén keresztül. Alicia (Aleandro) életére árnyék vetül, mikor néhány évvel a diktatúra bukása után találkozik rég nem látott osztálytársnőjével, aki mesél neki az általa átélt kínzásokról. A szigorú tanárnő történelmet tanít, de csak ekkor döbben rá, hogy benne is él – így hát férje (Alterio) elzárkózása után magányosan kezd kutatni az igazság után. Amit talál: családokat szétfeszítő elhallgatott titkok, emberéletek a történelem markában.

 

4. Tango, no me dejes nunca (Tangó, 1998)

Rendező: Carlos Saura
Forgatókönyv: Carlos Saura
Főszereplők: Miguel Ángel Solá, Cecilia Narova, Mía Maestro, Juan Carlos Copes, Juan Luis Galiardo
		

Saura filmje kakukktojásnak számít listánkon, hiszen az egyetlen olyan argentin jelölés, melynek más országból származik a rendezője. Az aragóniai származású, zenés filmjeiről híres Saura viszont ezúttal a nagyon is argentin tangót választotta filmje témájául, a Buenos Aires-i gyökereihez visszatérő Lalo Schiffrin zenei vezetésével. Bár az Oscart nem nyerte el, ez a Tangó szerencsére máig sem sebesült meg, noha az önmagát beindító cselekmény épp egy balesete után lábadozó táncművész visszatérése az alkotáshoz és az élethez. „Egy testet akarok látni, négy lábbal” – hangzik el a legfontosabb utasítás a koreográfus szájából. Tánc- és zenekedvelőknek kötelező. És hogy milyen szempontból kivételes még a Tangó? A következő pontban ezt is meglátjuk.

 

5. El hijo de la novia (Az örömfiú, 2001)

Rendező: Juan José Campanella
Forgatókönyv: Fernando Castets, Juan José Campanella
Főszereplők: Ricardo Darín, Norma Aleandro, Héctor Alterio, Eduardo Blanco, Natalia Verbeke
		

Ismerősök a főszereplők között: az első díjazott film párosa, Aleandro és Alterio ezúttal már idős házaspárt alakít, emlékezetes szeretetreméltósággal. Azonban „Az örömfiú” korszakhatárt is jelöl: ha megfigyeltük, Alterio egyetlen kivétellel (Tangó) az összes eddigi filmben feltűnt, és itt már a fiát alakító Ricardo Darín oldalán teszi – innentől kezdve ő lesz az, aki az összes Oscar-jelölésig jutó argentin alkotásban szerepel. A filmet rajtuk kívül Eduardo Blanco figurája és Roberto Benignire emlékeztető komikuma teszi emlékezetessé. A nyelvtanulók egy életre megjegyezhetik a gyakran felhangzó argentin felszólítást („¡Pará, pará, pará!”), és ha jól fülelnek, Pikachu, a gazpacho és Maradona közreműködésével minden idők legjobb filmes poénjain nevethetnek.

 

6. El secreto de sus ojos (Szemekbe zárt titkok, 2009)

Rendező: Juan José Campanella
Forgatókönyv: Eduardo Sacheri regénye alapján Eduardo Sacheri és Juan José Campanella
Főszereplők: Ricardo Darín, Soledad Villamil, Guillermo Francella, Pablo Rago, Javier Godino
		

Juan José Campanella lett az első argentin, akinek két filmjét is jelölték, és ez alkalommal fel is ért a csúcsra. Kiváló teljesítményéért Hollywood nem csak Oscar-díjjal büntette, hanem idén még egy remake-kel is – de azért Argentínában nem merték ugyanazon a címen forgalmazni. A cselekmény központját egy évtizedekkel korábbi, brutális gyilkosság adja – a visszatekintésben közvetetten felsejlik a ’70-es évek diktatúrájának világa, de még inkább a mindenkori bürokrácia ostoba tehetetlensége. A tettes felkutatásában is szerepet kap az argentin futballőrület – a stadion felé közelítő képsor a film egyik felejthetetlen momentuma. A végére pedig egy hibás írógépnek köszönhetően még azt is megtudjuk, milyen kicsi a különbség félelem és szerelem között.

 

7. Relatos salvajes (Eszeveszett mesék, 2014)

Rendező: Damián Szifron
Forgatókönyv: Damián Szifrón
Főszereplők: Darío Grandinetti, Rita Cortese, Leonardo Sbaraglia, Ricardo Darín, Erica Rivas
		

A komoly TV-s rendezői tapasztalattal bíró Szifrón filmjét a nemzetközi bemutatók előtt a producer, Pedro Almodóvar nevével lehetett eladni, de nem sokáig volt szükség a nagy névre. Az utolsó mozzanatig hideg fejjel kiszámított vadállatság világszerte fesztiválkedvenc lett, az argentin mozikban pedig nézettségi rekordot döntött. Tényleg együtt lehet érezni a film hat epizódjában elszabaduló vadsággal – a szereplők sokszor úgy reagálnak, ahogy legszívesebben mi is tennénk. Ki ne szimpatizálna például a parkolótársaság lehetetlen bürokráciája ellen fellázadó családapával? Ha pedig valaki a film után repülőre ül, biztosan elkezd érdeklődni a többi utasnál a közös ismerősök felől. És hogy mit gondol majd egy fényűző lagzin? Hát ahhoz tényleg meg kell nézni.

A lista lehetne hosszabb…

Dios se lo pague („Isten fizesse meg”, 1948): Az első argentin film, amely Oscar-közelbe került, szintén külföldi alkotás alapján készült: egy brazil szerző drámájának megfilmesítése Luis César Amadori rendezésében. Az alkotók nagy pechére a mindössze egy évvel korábban megalapított, idegennyelvű filmeknek járó díj előszobájának számító és ma is működő nevezési rendszert csak 1956-ban vezették be, így a melodrámát hivatalosan nem tartják számon a jelöltek listáján. Mi meg már tudjuk azt is, hogy van még egy bökkenő: a filmben nem szerepel sem Alterio, sem pedig Darín.

A sajátos jelölési rendszerből adódóan az argentin filmiparhoz fűződik egy máig egyedi “mínusz Oscar-jelölés” is. Ugyanis 1992-ben az argentin Adolfo Aristarain hiába jelöltette volna Un lugar en el mundo  című filmjét a hazájában, ott addigra már másik filmet indítottak. Ezért megpróbálkozott Uruguaynál is, ahol befogadták, és be is jutott a végső jelöltek közé. Ott azonban kisült, hogy a produkció olyannyira argentin, és olyannyira csekély benne Uruguay művészi hozzájárulása, hogy vissza is vonták a nevezését, és kizárták a díjazható filmek listájáról. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Argentína mindmáig az egyetlen dél-amerikai ország, amely elnyerte a díjat.

…meg még hosszabb is!

Nueve reinas (Kilenc királynő, 2000): A sajnálatosan korán elhunyt Fabián Bielinsky első egész estés rendezése. Ricardo Darín és Gastón Pauls nagyszerű párosa az ’50-es évek nagy olasz szélhámosfilmjeit idézi XX. század végi és természetesen Buenos Aires-i környezetben. Ha már a Camilánál emlegettük a városképet: a film egyik kulcsjelenetében feltűnik Puerto Madero kikötője, amelyet azóta épült felhőkarcolói miatt nem is olyan könnyű felismerni. Hogy miért nincs a listán? Argentína 2000-ben másik filmet indított, de az végül be sem került a végső jelöltek közé.

Buenos Aires
Puerto Madero 2011-ben – felismernéd a film alapján?