Franco tábornok és a spanyol diktatúra filmjei

A spanyol film a Franco-diktatúrában. Ideológia, propaganda és filmpolitika  (Szeged, JATE Press, 2014.) című könyv egy al- fejezetének rövidített változata.

Bár a diktatúra idején a filmhíradók és dokumentumfilmek többségében Franco központi szerepet töltött be, első mozgóképes megjelenése sokkal korábbra datálódik: 1926-ban a korszak számos kiemelkedő személyiségével együtt részt vett A nő, aki rosszul ment férjhez  (La malcasada) című némafilmben, ahol a szereplők – önmagukat alakítva, de mégis egy fikciós történetbe helyezve – egy romantikus komédia jeleneteit elevenítik meg. A stáblista valóban impozáns, a hivatásos színészek és a leendő Caudillo  („Vezér”) mellett feltűnik a szereplők között egy-egy jelenet erejéig a testvére, Ramón Franco, valamint a korabeli spanyol értelmiségi körök és politikai elit több jelentős személyisége, többek közt a hivatalban lévő diktátor, Miguel Primo de Rivera is.

Aktuális témát, a válás lehetőségének törvénybe iktatásáról szóló kérdést járt körbe a film, egyszersmind trivializálva is ezt a problémát, illeszkedve a konzervatív állásponthoz. A nézők valószínűleg csak azért özönlöttek nagy számban a film vetítéseire, mert ez volt az egyik első munka, amelyben a stúdióbelsők mellett a közönség számára jól ismert külső helyszíneket is használtak, valamint valóban vonzotta őket Primo de Rivera és a többi valós személy részvétele. Ez volt az első alkotás a spanyol filmtörténetben, amely propagandisztikus szándékkal deklaráltan foglalkozott egy társadalompolitikai kérdéssel, egyértelműen kinyilvánítva az alkotók véleményét, a végeredmény azonban egy gyengén kivitelezett produktum lett.

Franco alakja számos alkalommal megjelent a filmvásznon, életében azonban játékfilmen csak rövid jelenetekben alakították őt színészek. Kiemelkedő szerepet játszott évtizedeken keresztül az állami filmhíradókban is. A diktatúra során két mű készült róla. A Fajt  is rendező Sáenz de Heredia a Vezér kérésére forgatta a Franco, ez az ember  (Franco, ese hombre, 1964) című dokumentumfilmet, amelynek forgatókönyvét egy miniszteri bizottság állította össze. A mű bemutatja a Caudillo életének legfőbb állomásait és viszonyát a 20. század legfőbb eseményeihez valamint személyeihez. Már rendelkezésre álló archív felvételeket felhasználva állítottak össze egy audiovizuális életrajzot, melyet kizárólag a film kedvéért készült felvételekkel egészítettek ki, ahol a tábornok és családja a kamera kedvéért „színészkedett” is.

A polgárháború utáni spanyol társadalom viszontagságait korabeli dalokon keresztül bemutató Dalok egy háború utánra  (Canciones para después de una guerra, 1971) című művét kísérő botrány és betiltás miatt Basilio Martín Patino teljes titokban, archív anyagok felhasználásával készítette el a Caudillo  (1974) című dokumentumfilmjét. A filmen eredeti felvételeken látható a polgárháború néhány kiemelkedő alakja és döntő ütközetei, elhangoznak a témához illeszkedő versek és dalok, valamint látleletet kapunk az 1920 és 1939 közötti Spanyolország mindennapjairól. A vezérfonál Francisco Franco előmenetele a ranglétrán, valamint beszédei, látogatásai. Mivel nem állami megrendelésre készült, ezt az alkotást majd csak 1977-ben mutatják be hivatalosan a rendező többi filmjével együtt.

Franco tábornok kedvencei

Azt csak sejteni lehet, hogy maga Franco milyen műfajokat vagy konkrét filmeket kedvelt. A történelmi tematikájú művek bizonyosan közel álltak hozzá, de más zsánerekben is talált élvezhető alkotást. Több, egymással megegyező anekdota szerint a Nászút  (Viaje de novios, León Klimovsky, 1956) című könnyed vígjáték kapcsán a tábornok megjegyezte: „Na, ilyen filmeket kell csinálni Spanyolországban”.

A filmben számos olyan, mai szemmel ártalmatlannak látszó jelenet található, amely az akkori cenzorok számára károsnak tűnhetett (csókjelenet, fürdőruhás nő, érzelmes pillanatok), a cenzori jelentésben az egyik bíráló ezt mégis csak lehetséges problémás pontként említi, mások még csak ki sem térnek rájuk. Felmerülhet a kérdés, vajon köze lehet-e ennek a ténynek ahhoz, hogy a Caudillo, ahogyan sok más mű esetében is, a hivatalos cenzori vizsgálatot megelőzően tekintette meg a filmet.

Franco, a többi diktátorhoz hasonlóan, rendelkezett magánfilmtárral. Az El Pardo vetítőtermének adatai szerint 1946-tól haláláig Franco tábornok 2094 vetítést rendezett családja és barátai számára, átlagosan heti kettőt. A filmhíradók mellett filmtárának háromnegyed részét hollywoodi darabok tették ki, csak közel 500 volt a spanyol alkotás. Ezek között megtalálhatóak a korabeli közönség-kedvencek, valamint a Walt Disney stúdió számos rajzfilmje is. Többet a cenzúra nem engedett bemutatni Spanyolországban, vagy csak drasztikus módosítások után; Franco filmtára a vágatlan változatokat őrizte.

A filmekhez tartozó dokumentáció igazolja, hogy a műveket közvetlenül az amerikai filmterjesztői hálózatok juttatták el palotájába. Az amerikai filmek spanyolországi forgatása során Franco több hollywoodi sztárral is közös programokat szervezett, többek között Sophia Loren, Audrey Hepburn, Mel Ferrer, Omar Sharif, Gene Kelly és Ava Gardner társaságában fotózták le őt a korabeli lapok. John Wayne-nel baráti viszonyt ápolt, a westernhős többször is vendégeskedett a Caudillo palotájában. Halála után számos filmrendezőt megihletett Franco személye, több színvonalas produkció született alakjáról, amelyek egy része megtörtént eseményeket dolgozott fel, míg mások fikciós történeteket vittek vászonra.