Madrid-Atleti: 5 dolog, amit nem tudtál a Madridi derbiről

A spanyol főváros joggal lehet büszke, Madrid ugyanis nemcsak a spanyol labdarúgás, hanem ma az európai football két különlegesen sikeres klubjának is otthont ad. A madridi derbi ráadásul a pályán és a pályán kívül is igazi csemegének számít hosszú évtizedek óta, íme 5 dolog, amit csak a legnagyobb drukkerek tudhatnak a rangadóról.

1. Az Atléticót a Real Madriddal szemben alapították

Az Atlético szurkolóknak aligha meglepetés, hogy a klubot Madridban élő baszk diákok alapították. Azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy a diákok egy csoportja 1903-ban jelen volt a valaha volt első Király Kupa-fináléján, ahol a Madrid FC – a későbbi Real Madrid – a bilbaói Athletic Club ellen lépett pályára. A diákok csalódottak voltak a madridi csapat játékát látva, és úgy döntöttek, saját fiókcsapatot alapítanak az Athleticnek a spanyol fővárosban. Ez lett az Atlético elődje, a többi pedig már történelem.

2. Az Atlético 14 éven át várta a sikert

1999 és 2013 között éppen 14 évig élték át a kínok-kínját az Atlético drukkerei. A csapat ebben az időszakban éppen 25 alkalommal találkozott a Real Madriddal a spanyol főváros rangadóján, és a győzelemnek még csak a hírét sem ismerték – egészen Diego Simeone érkezéséig, aki csodát tett a csapattal. Azóta a derbik már nem is lehetnének kiegyenlítettebbek: 8-8 Atlético és Real Madrid győzelem mellett a statisztikák 11 döntetlent jegyeznek. A kérdés, ezúttal kinek az oldalára billen a mérleg nyelve.

3. Először az Atlético-szurkolók ünnepeltek a Cibelesnél

A klub és a szurkolók közös ünneplésének szokása az 1970-es években kezdett elterjedni a spanyol futballban. Bár ma már elképzelhetetlen lenne egy-egy Real Madrid kupagyőzelem ünneplése a Cibeles szökőkút nélkül, a drukkerek számára ideális találkozási pontnak számító szökőkúthoz először az Atlético drukkerek zarándokoltak ünnepelni. Az 1977-es bajnoki címet követően a Madrid központjában lévő teret elözönlötték a matracosok, a szokást pedig a ’80-as évekre a Real Madridnál is átvették.

Olyannyira, hogy Emilio Butragueño nevével fémjelzett, legendás “Keselyű alakulat” sorban érkező bajnoki elsőségeit is a Cibelesnél ünnepeltél a blancók hívei. Mire 1991-ben az Atlético ismét bajnokságot nyert, a szökőkutat olyan szorosan azonosították a Real Madriddal, hogy a szurkolók inkább úgy döntöttek, lesétálnak pár száz métert a Prado sétányon és Neptunusz, a tenger istenének szökőkútjánál ünnepelek. A Neptuno azóta is a matracosok örök zarándokhelye.  

4. A derbi, ami az El Clásicónál is fontosabb

A spanyol polgárháborút követően a két csapat állandó harcot vívott a spanyol bajnokságban, olyannyira, hogy a Real Madrid legendája, Alfredo Di Stéfano ekkoriban az El Clásicónál is fontosabbnak tartotta a madridi derbit. “Felejtsék el a Barcelonát, aki igazán megkeserítheti a dolgunkat, az Atlético.” – jelentette ki a spanyol futball akkori legfontosabb alakja.

5. Az Atlético 9 kupagyőzelme is a Bernabéuban született

Bármilyen ironikusnak tűnik is, a Real Madrid legendás stadionja, a Santiago Bernabéu az Atlético szívéhez igen közel álló pálya kell, hogy legyen. A matracosok ugyanis összesen 10 alkalommal nyerték meg a Király Kupát, amelyből 9 sikert épp az örök riválisnak számító Madrid otthonában ünnepelhettek. Egyetlen alkalom volt csupán, amikor a Bernabéutól távol hódították el a kupát: 1996-ban a zaragozai Romaredában 1:0-ra verték az FC Barcelonát a kupadöntőben.

nyerd meg a csapat mezét!

Amikor már azt hinnéd, hogy Madridban minden a magaskultúra katedrálisairól, a Pradóról, a Reina Sofíáról és a Thyssen-Bornemiszáról szól, előtűnnek a futball katedrálisai és megdobban a madridi emberek szíve. A madridiak szíve amúgy is másként dobban: tiszta fehérben vagy vörös-fehérben, és mindannyian lélegzet-visszafojtva szurkolnak az övéinek az örök rivális ellen.

A 2020–21-es idényre mi is csapatot építünk, de nyerni biztosan ti fogtok: a LaLiga és a KultúrTapas jóvoltából hónapról hónapra felfedezzük a leghíresebb spanyol városokat a labda útját követve, és minden rangadón kisorsoljuk a bajnokok mezeit az Instagramon. Következik a madridi derbi a királyiak és a matracosok gyönyörű mezeivel. Ne maradj le róluk, vasárnap sorsolunk az Instán!

Start typing and press Enter to search