Mindent anyámról, mindent Almodóvarról

Színek

A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon készült Almodóvarral egy interjú „De dolores, de colores” címmel, amelyben a színek iránti megszállottságáról és azok használatáról beszél. Egy-egy szereplő megalkotását, megszületését pontosan úgy éli meg, ahogy egy anya látja a gyermekét, vagy egy festő képzeli el leendő alkotását.

Gondosan kiválasztja a színeket, legyen szó ruhákról vagy díszletekről. A Julietában (2016) minden falszínnek megvan a maga története és szimbolikája, de nincs ez másképp a korábbi filmekkel sem. Egyértelműen a piros a legerőteljesebb és leggyakrabban visszatérő szín – tessék:

A piros-sárga-kék színkombináció is szinte mindegyik filmjében visszaköszön: a piros azonnal felkelti a figyelmünket, a szenvedély, ambíció, vonzalom, és a vágy színe, a kék és a sárga pedig sajátos Almodóvar-atmoszférát teremt. A Beszélj hozzá-ban (2002) Rosario Flores szinte beleég a néző emlékezetébe a bikaviadal “piros” jelenetében, míg Leonor Watling domináns színe végig a kék. A fekete is fel-fel bukkan, mint a többi szín és érzelem alapzata. A passzív női erőt szimbolizálja, amely minden Almodóvar-filmben jelen van. Antonio Banderas feketébe öltözteti Elena Anayát A bőr amelyben élek-ben (2011) – a sötét ruha pajzsként védi a lányt a külvilágtól.

Ha sárga, akkor baj van

Ugyanebben a filmben a sárga is jelentős szerepet kap: a veszély és a félelem megtestesítője, mindig valamilyen tragédia bekövetkezte előtt jelenik meg. Zeca is sárga ruhát visel a filmben, és éppen ő az a karakter, aki számos konfliktust provokál, amelyek aztán összekuszálják a történet szálait.

Megszállottság, művészet

Zene

A gondosan kiválasztott filmzene és a zenén keresztül közvetített üzenet nem csak az Almodóvar-filmek sajátja, viszont mindenképpen szót kell ejteni róla. A Rossz nevelésben kiemelt szerepet kapnak katolikus énekek – itt a rendező elmondása szerint a katolikus liturgia nem Istenhez, hanem a szereplőkhöz szól. Almodóvar maga is tagja volt az iskolai kórusnak, méghozzá szólistaként, és imádott énekelni.

Így emlékszik vissza: „Amikor elérkezett a szóló, a tényleges előadás, a bemutatkozás pillanata, a dalt annak a barátomnak ajánlottam, akit a legjobban szerettem. Teljesen szándékos, kiszámított cselekedetről volt szó: titkon jeleztem annak a barátomnak, aki tetszett, ő visszajelzett, hogy érti a dolgot, én pedig neki énekeltem a dalt.”

Valóság, filmen?

A film egyik jelenetében szinte pontosan ez történik: Ignacio énekel, Enrique pedig hátrafordul, hogy lássa a fiú arcát, amint az neki szánja a dalt. Mindeközben Manolo atya fájdalmas arcát is látjuk, aki háttal áll a fiúknak, és Ignacio angyali hangját hallva könnybe lábad a szeme.

Két évvel később, 2006-ban került a mozikba a Volver, amellyel Almodóvar is „visszatért” gyökereihez, szülőföldjére, Castilla-La Manchába. A Volver cím azonban nem csak a főszereplő és a rendező hazatérésében szimbolikus, hanem egy harmincas évekbeli Carlos Gardel-tangó címe is, melyet a Raimundát alakító Penélope Cruz el is énekel a filmben, egy rendkívül megindító jelenetben.

Édesanyja, Irene tanította neki a dalt gyerekkorában egy meghallgatásra, mert a kislányból szépsége miatt színésznőt szeretett volna csinálni. Irene a dalt hallva megbizonyosodik arról, hogy Raimunda emlékszik rá, ugyanakkor megszakad a szíve, mert tudja, hogy ezzel az ambíciójával akaratlanul is ellenállhatatlanná tette a kislányt édesapja számára.

Diktatúra

Almodóvar korai filmjeiben nem sok utalást találunk a Franco-diktatúrára, hiszen szánt szándékkal nem foglalkozott az elnyomás éveivel. Elmondása szerint karrierje kezdetén „úgy állt bosszút Francón, hogy nem vett tudomást róla”. Ha az 1986-os Matador-ból bármilyen elvont következtetést szeretnénk levonni, akkor a történetben szereplő két anya jellemét kell megvizsgálnunk. Almodóvar szerint egyikük a liberális, szabad Spanyolországot testesíti meg, aki spontánul és közhelyektől mentesen viselkedik.

A másik édesanya – aki maga okozza fia pszichózisát – azt képviseli, ami a rendező szemében Spanyolország rákfenéje: a bűntudat, az állandó elítélésre való hajlam, a vallásos neveltetés minden szörnyűsége. Így fejezi ki magát: „Minket mindannyiunkat a büntetéstől, különösen a legfőbb büntetéstől, a pokoltól való rettegésben neveltek fel.”

A diktatúra szempontjából az áttörést az Eleven hús (1997) kezdő képkockái adják, amelyeken a Franco-féle Spanyolország elevenedik meg. Egy nő egy madridi buszon ad életet kisfiának, aki ezért egész életében ingyen utazhat a madridi tömegközlekedéssel. Almodóvar egy újságban olvasta ezt a történetet, és nagyon megragadta képzeletét.

Ez a valós újsághír ihlette tehát a film kezdő jelentét, s a szülés egy igen jelentős éjszakán történt 1970 januárjában, amikor elrendelték a szükségállapotot és felfüggesztették a sajtó- és gyülekezési szabadságot. Erre az éjszakára valószínűleg minden spanyol emlékszik. Éles kontraszt, hogy a film egy másik születéssel zárul, immár a szabad Madridban. Ez a nap már örömteli volt a spanyol nemzet számára. Így utal rá vissza a rendező: „Emlékezni és emlékeztetni akartam arra a napra, amikor elfelejtettem félni.”

Körök

Áldott és áldatlan

Almodóvar és a vallás viszonya természetesen bonyolultabb annál, semhogy néhány bekezdésben taglalni lehessen. Legyen elég annyi, hogy vallási iskolában tanult, de képtelen volt azonosulni tanárai lelkületével. Ezzel szemben édesanyja hithű katolikus volt, márpedig ő meghatározó szerepet töltött be életében.

Igaz, a rendező szerint nem spirituális módon, hanem materiális, praktikus formában. A Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? (1984) valamennyire példázza a vallásosságnak ezt a nagyon is élő formáját: eszerint a spanyolok templomba járók, ám vallásosságuk elsősorban otthonaikban bontakozik ki, ahol a szenteket tisztelik.

Az Áldott mélységek (1983) már az intézményesített vallásnak tart görbe tükröt. A Megalázott Megváltó Nővérek apácarend tagjainak missziója az eltévelyedett fiatal lányok megmentése, amikor azonban a történet játszódik, probléma már alig létezik, így bűnös nők híján az apácák unalmukban, elhagyatottságukban és tétlenségükben önállóságot és szabadságzónát alakítanak ki.

A bűn világába vetik magukat, többen drogfüggők is lesznek, a zárdafőnöknő pedig őrülten beleszeret Yolandába, a kolostorba költöző énekesnőbe. A rendező saját bevallása szerint azonban nem harcol a vallás ellen, inkább kiragadja belőle azt, ami őt érdekli, és felhasználja filmjeiben.

Ellentétben az Áldott mélységek apácáival, Manolo atya karaktere a Rossz nevelés-ben (2004) már kifejezetten negatív, a rendező őt nem menti fel tettei alól. A történet három szálon és idősíkon mozog, a bentlakásos iskolában Ignacio és Enrique szerelme és Manolo atya Ignacio iránti rajongása örökre megpecsételi a fiúk életét.

A film egyik jelenetében a két gyerek egy moziba menekül – ez a motívum határozottan önéletrajzi ihletésű, hiszen Almodóvarnak is a mozi jelentette a menedéket gyerekkorában, az elhatárolódást a szigorú vallási neveléstől. Szerinte a neveltetés alapja minden spanyol generáció számára a bűntudat – egy évvel azután azonban, hogy befejezte tanulmányait a szaléziánusoknál, visszatalált saját, bűntudatellenes természetéhez.

Könyvek, csak könyvek

Szexualitás

A szexualitás semmiképp sem maradhat ki a felsorolásból, ha Almodóvarról van szó. Az erotika, a vágy, a szabályok áthágása és a szexualitás ott lüktet a rendező minden alkotásában. Ha homoszexualitásról, transzneműségről, pedofíliáról, vérfertőzésről van szó, a rendező nem ismer tabukat – mindig őszintén, sallangmentesen ábrázol.

Megrázó kíméletlensége azért mindig telitalálat, mert soha nem ítélkezik – világában nincs jó vagy rossz, csak szereplők vannak, akiket vágyaik és motivációik hajtanak, a néző pedig azon kapja magát, hogy szinte megértéssel vegyes részvéttel képes gondolni a legálnokabb, vagy éppen legelvetemültebb karakterre is.

Az udvariatlan udvarló

Vegyük például a Kötözz meg és ölelj! (1989) alaptörténetét. Ricky frissen szabadult egy elmegyógyintézetből, és elrabolja plátói szerelmét, a pornósztár Marinát, majd egészen addig tartja fogságban ágyához kötözve, amíg a nő bele nem szeret.

A transzneműség is rendre visszatérő elem filmjeiben, A bőr, amelyben élek mégis fordulópont, mert ahogy Almodóvar több alkalommal is elmondta, ez az első olyan filmje, ahol a transzneműséget büntetésként ábrázolja. Vera itt nem szabad, mint a Rossz nevelés Zaharája, vagy a Mindent anyámról (1999) La Agradója. Ők börtönben éltek saját testükben, amelyet nem is tekintettek magukénak, azonban végül megszabadultak.

Ezzel szemben A bőr, amelyben élek története különösen kegyetlen és szívszorító, hiszen a fiatal Vicentéből akarata ellenére lesz nő. A rendező üzenete ezzel a filmmel mégis az, hogy bár a testi átalakulás megtörtént, Vicente személyisége érinthetetlen. Ha saját bőrét el is veszítette, identitását nem. Ezt gyönyörűen viszi filmre Almodóvar abban a jelenetben, amikor Vera/Vicente a fogaival tépi szét a női ruhákat, hiszen semennyire sem érzi magáénak őket – viszont az a néhány tárgy, amelyet magányában felhalmozott, híven tükrözi személyiségét.

Nők, nőiség, nőiesség

Spanyol konyha

Végezetül pedig egy könnyedebb téma: Almodóvar univerzumában az ételek is nagy hangsúlyt kapnak. A fogásokban a hagyományos spanyol konyha keveredik az újszerűséggel, a konyha, mint központi helyiség pedig több filmben is szerepet kap. Elég csak a Kötözz meg és ölelj! azon jelentére gondolni, amikor Victoria Abril hazatelefonál, miközben édesanyja pisto manchego-t készít.

Bár mindig jó, ha akad egy kis pisto a hűtőben, most mégis a nagy kedvenc, a gazpacho, azaz a dél-andalúz eredetű hideg paradicsomleves receptjét osztom meg veletek. Ahány ház, annyiféle gazpacho – én Carmen Maura különleges receptjét ajánlom, főleg, ha egy forró nyári estén várunk nem szívesen látott vendégeket. Gyorsan elkészül, hűsítő és kiváló idegnyugtató is.

Nem kell hozzá más, mint néhány paradicsom, egy kis uborka, hagyma, egy gerezd fokhagyma, egy csipet só, bors, egy marék porrá tört altató, kevés olívaolaj, pár csepp ecet, víz és száraz kenyér. Carmen Maura szerint az ütős gazpacho titka abban rejlik, hogy jó alaposan turmixoljuk össze a hozzávalókat. Valószínűleg azért, hogy minden íz kellően érvényesülni tudjon…

Végül, ha magatokhoz tértetek az altató okoztakábulatból, írjátok meg nekünk emailben a személyes élményeiteket Almodóvarról, illetve szavazzatok kedvenc filmetekre. A dolog nem tét nélküli, hiszen kedvenc történetünket egy kiló paradicsommal (!) és egy palack üde spanyol fehérborral díjazzuk, a legnépszerűbb 5 filmről pedig Kedvenc Almodóvar-filmjeitek felütéssel publikálunk majd. Január 31-ig várjuk az emaileket: infoKUKACkulturtapasPONThu

Neked melyik a kedvenced?