Spanyol díszvendégség: Virtuális spanyol könyvfesztivál a Cervantesben

Április 23-án, a Könyv napján kezdődött volna a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek elmaradását bármikor nagyon sajnáltuk volna. Idén különösen, hiszen Spanyolország volt az esemény díszvendége. Mégsem hagytuk elrontani a kedvünket, belevetettük magunkat a kortárs spanyol irodalomba és szerencsére a Cervantes Intézet sem tett másként: virtuális könyvfesztivált indított, amelyen az előzetesen Budapestre jövő írók végül spanyolországi otthonukból mutatták be legújabb műveiket és meséltek a könyveikről.

Marta Sanz

Black Black Black c. regényére leginkább egy remekül megírt krimiként tekinthetünk, bár más műfajban is kétségkívül megállná a helyét. Marta Sanz rendhagyó módon mutatja be a mai társadalom erőszakosságát és hibáit egy olyan történeten keresztül, mely több egy bűntény egyszerű feltárásánál: elgondolkodtatja és kételkedésre készteti az olvasót, ami minden bizonnyal a javára válik majd.

 

Jesús Carrasco

Carrasco La tierra que pisamos (A ​föld, amelyen állunk) c. könyvét hozzuk el az olvasóknak. A történet a földhöz való mély kötődésünkről szól – a szülőfölddel ápolt kapcsolatunkról éppúgy, mint az életet adó bolygóhoz való viszonyunkról. Mindeközben előtérbe kerül megszokott életünk törékeny mivolta, és kiderül, hogy egy idegen néha mégsem annyira idegen, együttérezni másokkal pedig könnyebb, mint az gondolnánk. Lebilincselő alkotás arról, hogy mi teszi az embert emberré.

 

Nacho Carretero

Az újságírás világa és az igazság szakadatlan keresése nyomán született Nacho Carretero Fariña c. vitatott könyve, mely a galíciai drogkereskedelem rejtelmeibe vezeti be az olvasót. Bár múltbeli történéseket dolgoz fel, a könyv által bemutatott probléma sajnos napjainkban is igencsak aktuális.

 

Pablo Herrán de Viu

A fiatal író Manuel Bergman című regénye egy spanyol fiúról szól, aki a kozmopolita New Yorkba utazik, hogy megvalósítsa álmait. Az útjába kerülő kalandok és karakterek bemutatják az olvasónak az élet B oldalát, azt, hogy milyen az, amikor az ember a helyét keresi egy ismeretlen környezetben.

 

Imma Monsó

Hogyan tartsd fenn hőn szeretett párod érdeklődését annyi év után? Imma Monsó El aniversario (Az évforduló) c. regénye egy negyvenes éveiben járó párról szól, akik úgy döntenek, hogy egy erdő közepén, autójukban ünneplik meg az évek múlását. Ezzel párhuzamosan két gyermek indul az erdőbe játszani. Vajon hogyan kapcsolódnak a párhoz? Izgalmas történet intimitásról, szerelemről és határokról.

 

María Dueñas

María Dueñas Las hijas del Capitán (A Kapitány lányai) c. regénye könnyed, ám megindító olvasmány, mely azon nők előtt tiszteleg, akik árral szemben is kitartanak, és akik felvállalták – felvállalják ma is – a kivándorlással járó megpróbáltatásokat. 

 

Start typing and press Enter to search