Szörnyetegek: Új spanyol thriller Galicia legmélyéről

Emlékeztek még a 2010-es évek spanyol True Detective-jének kikiáltott Mocsárvidékre?  Nos a spanyol thriller a 2020-as években is kiváló formában van, köszönhetően például Rodrigo Sorogoyennek, aki egy koromfekete vidéki történetet hozott nekünk Galícia legmélyéről.

A többnyelvű film középpontjában Antoine (Denis Ménochet) és Olga (Marina Foïs), azaz egy francia házaspárt találunk, akik egy kis spanyol faluban élnek, Galicia szívében. Csendes életüket növénytermesztéssel és romos házak megóvásával töltik, ám viszonyuk a spanyol ajkú szomszédokkal közel sem idilli. A tervezett szélerőműpark-beruházás körül hamar elmérgesednek az ellentétek, különösen a szomszéd testvérpár brutális harcmodora miatt. Egy idő után pedig már Antoine és Olga élete a tét…

A kritikusok a 10 legjobb film közé sorolták a Szörnyetegeket a 2022-es Cannes-i Filmfesztiválon,

majd díjakat nyert San Sebastianban, Chicagóban és a legjobb színésznek, rendezőnek és filmnek járó elismerést is besöpörte Tokióban. Az év végi toplisták stabil szereplőjét 17 Goya-ra jelölték és a díjaknak, nominálásoknak még koránt sincs vége. A magyarhangya Rodrigo Sorogoyennek immár a második remekét hozza el a hazai közönségnek, amelyben ezúttal az ezerarcú Denis Menochet és Marina Foïs elementáris erejű alakítása okoz maradandó lidércnyomást.

A Szörnyetegek március 30-tól látható a hazai mozikban, de ha nem bírjátok ki addig, szerencsére a Frankofón Filmnapok keretében már március 7-én és 12-én is megtekintitek az Uránia dísztermében. „A történet természetéből fakadóan három különböző nyelv van a filmben: a főszereplő pár franciául beszél, a szomszédok a galegót használják, a spanyol pedig a kommunikáció hídjaként szolgál. Ez azt jelenti, hogy már a fejlesztés korai szakaszában szükség volt nyelvi szakértőkre, hogy a színészek a karaktereiknek megfelelő szinten tudják gyakorolni a spanyolt.” – mondta Rodrigo Sorogoyen az As Bestas kapcsán.

Rendezői kommentár Rodrigo Sorogoyentől

A FEJLESZTÉS

Hallottunk egy galiciai faluban történt esetről: egy külföldi pár és a helyiek között konfliktus tört ki úgy, hogy évekig szomszédok voltak. Rögtön éreztük, hogy ez a sztori filmre kívánkozik. Amikor utánaolvastunk a történéseknek, majd ennek nyomán kitaláltuk a két főszereplő, Olga és Antoine figuráit, az igazságtalanság borzalmas érzése fogott el bennünket. A frusztráció és ez az igazságtalanság azok az érzések, amiket szerettem volna feltérképezni a filmmel.

Szóval tanulmányoztuk ezt az esetet, elmélyültünk benne, többek között azért, hogy utána el tudjunk távolodni tőle, átalakíthassuk fikcióvá, a mi fikciónkká. Nem az igaz történetet akartuk elmesélni, hanem egy olyat, ami abból inspirálódott. A két főszereplőtől indultunk. Antoine és Olga 50 körüli francia házaspár, akik belefáradtak a városi létbe és egy gyönyörű, a világ zajától elzárt kisfaluba költöznek, hogy minél közelebb legyenek a természethez.

Az összes többi motívum és történetelem csak ezután jött: az elhagyatott falu, aminek lakói bizalmatlanok az idegenekkel; a testvérpár, akik dühösek a világra, ezáltal a két, számukra idegen főszereplőre; a helyiek és a kívülállók közötti feszültség; a földtulajdon körüli identitásbeli és anyagi természetű feszültségek, mint konfliktusforrások. Fenyegetettség, büszkeség, erőszak, félelem. Végül az utóbbi két elem lett a történet fő mozgatórugója.

A film az egymás mellett élés problémáit tárgyalja: az integrációval járó kulturális feszültség jelenik meg benne, de az is, hogy a máshonnan érkezők hogyan gazdagíthatják azt a helyet, ahová érkeznek. Antoine és Olga egy európai városból jönnek, miközben az Anta-fivérek életükben nem hagyták el a falujukat. Arról az évszázadok óta jelenlévő félelemről és bizalmatlanságról akartunk mesélni, ami a történelmünknek is szerves része. Ahogy haladtunk előre, fokozatosan elkezdtünk a női főszereplőre, Olgára koncentrálni. Úgy éreztük, az ő sztoriját kell elmondanunk.

Egy nő, aki úgy tűnik, hogy az árnyékban van, csak követi a férjét ebben az elsőre romantikusnak tűnő, majd egyre veszélyesebbé váló kalandban, félti a párja életét, és békülni próbál. Végül ő kerül a legrosszabb helyzetbe. Így Olgát egyenrangú főszereplővé tettük és kihangsúlyoztuk a filmben a kettősséget, sőt, az egész forgatókönyvet erre a kettősségre építettük. Az első rész Antoine szemszöge, a második Olgáé. Aztán lassanként, Olga karakterén keresztül rájöttünk arra is, hogy ez egy szerelmes történet. Így, nagy örömünkre, egy különös átalakulásnak voltunk tanúi: a vidéki terror sztorija Olga által valami egészen mássá változott.

Az írás során, miközben a sztori helyszínéül szolgáló terepet vizsgáltuk, felfedeztük, hogy sok településen évente tartják a „rapa das bestas”-t, melynek lényege, hogy levágják a vadlovak sörényét, mielőtt visszaengednék őket a hegyekbe. E rituálé képei velünk maradtak: olyan volt, mint egy tánc, ahogyan az emberek harcolnak az állattal, majd harcképtelenné teszik és gyengéden levágják a sörényét. Egyszerre gyönyörű és brutális ez az eseménysor, melynek során ember és fenevad addig harcol egymással, amíg az egyikük nem győz. A káoszból rend lesz, majd az egész kezdődik elölről, egy másik lóval. Úgy döntöttünk, hogy beemeljük ezt az elsöprő vizuális erejű hagyományt a filmbe. A cím is utal rá, de az egyik központi jelenet is ennek az allegóriája. Na de ki a „fenevad” és kik a „skalpolók”?

A FORMA

Amint megvan a sztori, amit el szeretnék mesélni, ki kell találnom, hogyan meséljem el. Ez a folyamat lenyűgöz, viszont mindig időbe telik, mire rátalálok a megoldásra. Manapság 3 fontos kritériumot tartok szem előtt: az első, hogy ismernem kell a koncepciót, amit követni akarok. A második, hogy valami olyat találjak ki, ami vonzó lehet a néző számára, a harmadik pedig, hogy ne ismételjem önmagam. A Szörnyetegekben a kamera eltávolodik a karakterektől. Semleges nézőpontot vesz fel, mintha egy mindentudó narrátor lenne. A befogadónak a szükséges távolságból kell néznie ahhoz, hogy képes legyen ítéletet alkotni a történésekről.

Amikor referenciákon gondolkodtam, rögtön beugrott a western műfaja. A klasszikus westernekben is sokszor semleges, objektív helyeken van a kamera. Arra jöttem rá, hogy a Szörnyetegek értelmezhető modern westernként. A történet magán viseli például a Zinnemann-féle Délidő vagy épp a Nincs bocsánat stílusjegyeit. Emellett a westernekben, ahogy a Szörnyetegekben is, a természet, a táj grandiózus, ellenséges elemként, a civilizációt ellenpontozandó kegyetlenség megtestesítőjeként van jelen. Amíg a westernekben az amerikai sivatag és a préri töltik be ezt a szerepet, nálunk a lombos galiciai erdők és az irgalmatlan tél. Szóval mindezek miatt úgy döntöttem, hogy a Szörnyetegeket úgy kell felvenni, mint egy westernt.

A HELYSZÍN

A legnagyobb kihívást a fő helyszínt adó falu megtalálása jelentette. Egy olyan helyet kerestünk, ahol plasztikusan meg tudtuk jeleníteni a főhősök és a szomszédok házát és ami visszatükrözi Antoine és Olga közös útjának szellemiségét: egy idilli hely Spanyolország “üres” részén, felújításra váró épületekkel. Néhány hónapig tartó keresés után találtunk rá a Ponferradától 65 km-re fekvő Quinela de Barjas nevű településre. Ennek a falunak az elmúlt 25 évben egyetlen lakosa volt, egy Sergio nevű férfi. Itt találtuk meg a víziónknak megfelelő helyet és környezetet, a falu az összes fontos helyszínünket felvonultatta.