6. alkalommal adták át a Spanyol Nagykövetség díját a legjobb spanyolosoknak

„A kéttannyelvű képzés a kétoldalú együttműködések legjobb példája,” – fogalmazott a Spanyol Nagykövetség-díj ünnepélyes átadásán Alfonso Dastis, Spanyolország budapesti nagykövete. A hazai kéttannyelvű gimnáziumok legkiválóbb spanyolosait immár 6. alkalommal ismerték el a nagykövetség rezidenciáján rendezett eseményen, amelyen összesen 15 magyar diákot díjaztak.

„Nagyon szerencsések vagyunk, hogy Magyarország azon nyolc ország között lehet, ahol a kéttannyelvű képzést támogató program megvalósulhat, a spanyolországi oktatási külpolitika egyik legelismertebb és megbecsültebb programja, úgy a minőség, mint az eredményeinek köszönhetően.” – emelte ki köszöntőjében Őexc. Alfonso Dastis, Spanyolország budapesti nagykövete. A tavalyi évhez hasonlóan idén is 15 magyar középiskolás részesült az értékes nyereményekből, amelyek között spanyolországi nyelvtanfolyamokat is találunk.

Ennek megfelelően a hivatalos intézmények és oktatási szervezetek képviselői; a kéttannyelvű tagozatok tanárai, és a díjazottak kísérői mellett a nagykövet külön köszönetet mondott az együttműködőknek és szponzoroknak. A FEDELE, a Spanyol Nyelviskolai Egyesületek Szövetsége négy spanyol nyelvtanfolyamot ajánlott fel, míg a Navarrai Egyetem díjazottja spanyol nyelv és kultúra témájú kurzuson vehet részt idén Pamplonában. Az Idegenforgalmi tanácsosi iroda a diákok utazását, a budapesti Cervantes Intézet a DELE nyelvvizsga beiratkozási költségeit vállalta magára.

„A Nagykövetség számára nagy öröm nyelvünk és kulturánk iránti növekvő érdeklődés a magyar társadalomban. Ezek a tagozatok lehetőséget kínálnak a fiataloknak arra, hogy magas szintű kommunikációs kompetenciát érjenek el, és a képzési forma tökéletesen beilleszkedik a magyar közoktatásba.” – mondta Alfonso Dastis. Hozzátette, a kéttannyelvű képzést a kétoldalú együttműködésének legjobb példájaként tartja számon, így hálás a magyar kormány képviselőinek is a díjátadón való részvételért.

Kéttannyelvű spanyolozás Magyarországon

Magyarországon 1987 óta választhatnak magyar-spanyol két tanítási nyelvű képzést a diákok. A képzés ötéves, ez idő alatt 4-5 tantárgyat a célnyelven tanulnak, és azokból spanyolul érettségiznek. A 2022-23-as tanévben összesen 1.075 középiskolai diák tanul a magyar-spanyol kéttannyelvű képzésben, miközben Magyarországon általános iskolában és középiskolában összesen megközelítőleg 15 ezer fiatal tanul spanyolt, mint idegennyelvet.

A spanyol Oktatási és Szakképzési Minisztérium már 35 éve támogatja ezt a képzést egy kétoldalú megállapodás alapján. Az egyéb támogatások mellett, a budapesti Spanyol Nagykövetség és Oktatási Hivatal 2016 óta évente hirdet pályázatot a 11. és 12. évfolyamon tanuló diákoknak, akik az addigi spanyollal kapcsolatos eredményeiket igazolják, illetve egy egyéni, spanyol nyelven készített esszét vagy prezentációt nyújtanak be.

„A spanyol nyelv ismerete óriási kulturális és gazdasági értéket jelent, amely 496 millió ember anyanyelve, ami a Föld teljes lakosságának több, mint 6%-a, és amelyet évente 24 millióan tanulnak.” – hívta fel a figyelmet a nagykövet, majd búcsúzóul a diákok előtt hozzátette: „Remélem, hogy ez az ünnepség arra is szolgálhat, hogy még tovább növelje a motivációt a spanyol nyelv ismereteinek elmélyítésére és kultúrájának élvezetére. Ahogy az elismert nyelvész Fernando Lázaro Carreter megfogalmazta:

«A nyelv segít a világ meghódításában, és minél szegényebb a nyelvismeretünk, annál kevesebbet tudunk meghódítani.»

Start typing and press Enter to search