A spanyoltanulás otthona: 30 éves a Cervantes Intézet

A Cervantes Intézet sokkal több, mint nyelvoktatási központ. A spanyol intézet a kulturális diplomácia kiváltságos eszköze, mely Spanyolország presztízsét és szerepét annak nyelvi és kulturális öröksége által erősíti. Immár 30 éve elsöprő sikerrel.

Idén 30 éves a Cervantes Intézet. Ez idő alatt az intézet világszerte elismert és nagyra becsült márkává nőtte ki magát, miközben a hátország, Spanyolország politikai szereplői és közintézményei egyaránt széles körű konszenzus keretében támogatják a működését. Ahogyan a 2004 óta működő budapesti központ, az IC (Instituto Cervantes) a világ számos országában nemzeti vagy éppen nemzetközi, magán illetve közintézményekkel lép szövetségre.

Az intézet missziója a spanyol nyelv, valamint a Spanyolországban hivatalos egyéb nyelvek tanításának elősegítése és a spanyol, illetve hispán kultúrák találkozásának támogatása a világ többi térségének kultúráival. A nyelvre nem csupán mint kommunikációs rendszerre tekint, hanem mint mindazon értékek összességére, melyeket közvetít és kifejez. Az IC számára a kultúra a demokratikus csábítás eszköze.

Bármely országban is nyisson intézetet Spanyolország, az elmúlt évtizedekben bebizonyosodott a spanyol nyelv és kultúra terjesztése terén nyújtott erőfeszítések megsokszorozódása. A környezettel ápolt kapcsolatrendszer, a megfelelő helyismeret döntőnek számít az eredmények elérésében, legfontosabb mégis mindenütt az emberi tényező, az elhivatott munkatársak, akik a Cervantes tevékenységének az alapját jelenti.

A Cervantes Intézet gazdagságának alapja egy olyan nyelv, melyet világszerte húszmillióan tanulnak, és 480 millióan beszélnek anyanyelvükként. Összességében spanyolul mintegy 580 millióan képesek kommunikálni a világban, amelynek koronája a spanyol nyelvű országok mindegyikének sokszínű, változatos és egymással keveredett, lenyűgöző kulturális kincse.

A világjárvány felgyorsította digitális átalakulás elől a Cervantes Intézet sem zárkózhatott el, sőt egy korábban aligha sejtett potenciált fedeztek fel az oktatás, a spanyol tanfolyamok és kulturális tevékenységek kiaknázása terén. Az intézet célja, hogy a jövőben erősítse digitális jelenlétét anélkül, hogy lemondana a tanulókkal és a spanyolos közönséggel való személyes kapcsolatról.

A jövő nyelve a spanyol

A harmadik évtizedbe lépő Cervantes Intézet eltökélt szándéka, hogy a spanyol nyelv és a spanyol nyelvű országok kultúrájának további népszerűsítését nemzetközi egyezményekkel biztosítsa, miközben Spanyolország és a hispán országok kultúráinak szerelmesei számára közösséget teremt. A spanyol így valóban a jövő nyelvévé válhat, képviseltetve magát a tudomány és a technológia berkein belül is, ahogyan az IC már ma is referenciának számít a (nyelv)oktatás, a nyelvvizsgák és a kultúraszervezés területén.

A fenti jövőkép felépítéséhez a Cervantes Intézet megfelelő autonómiával, szakmai hozzáértéssel és az emberek iránti elkötelezettséggel rendelkezik. Az innováció, a minőség és a fejlődés mellett a spanyol kultúra alapértékeinek a demokrácia mentén való terjesztése felelősség és nemes cél az intézet számára. A sokszínű, befogadó kultúra, a különbözö nyelvek együttélése, a pánhispán látásmód alkalmazása egyaránt fontos a nyelv és a kultúra terjesztésében.

Az intézet tudatában van annak, hogy a spanyol nyelv egyedülálló ereje abban rejlik, hogy számos országban beszélik, és rengeteg kulturális megnyilvánulás eszköze. A társadalmi felelősségnek eleget téve az emberi jogok elismerését és védelmét egyaránt biztosítják. A kisebbségek védelmét, a nemek egyenlőségét mindenkor szem előtt tartva éli meg a Cervantes Intézet egésze a pánhispán kultúra iránti szenvedélyt.

Akár online, akár a budapesti Vörösmarty utca 32. alatt, a Cervantes Intézet a spanyol nyelv és kultúra otthonát jelenti, egy vidám, megértő, nyitott, szívélyes környezetben.

A cikk a címlap többi írásához hasonlóan a budapesti Cervantes Intézet támogatásával valósult meg.

Start typing and press Enter to search