A Camino zarándokainak magyar őrangyala – interjú Mészár Katával

KT: Vágjunk a közepébe: hol élsz most?

MK: Január óta élek Spanyolország észak-nyugati csücskében, Portugáliához közel, Galíciában. Eddig csak Barcelona környékén jártam, de ez a vidék teljesen más. Egyrészt azért, mert a kasztíliai mellett a portugálhoz hasonló galíciait beszélik – ez eleinte okozott néhány zavarba ejtő pillanatot számomra, például amikor vásárláskor kétségbeesetten lapozgattam a spanyol szótárt, és próbáltam kitalálni, mi a bánat lehet az, amit a kezemben tartok, vagy amikor a kasszánál érdeklődtek, hogy kérek-e szatyrot, én viszont csak harmadszorra értettem meg, akkor is inkább a testbeszédből. Másrészt a régió városainak hangulata nagyon egyedi. Vegyük csak Santiago de Compostelát, az El Camino végpontját – itt élek jelenleg.

KT: Miért éppen Santiago?

MK: Nem én választottam Santiagót, ő választott engem. Az óváros már régóta az UNESCO világörökség része, szívében helyezkedik el a leírhatatlanul gyönyörű katedrális – itt őrzik Szent Jakab apostol maradványait, és zarándokok tízezrei látogatnak el ide. Jelenleg a zarándokfogadó iroda (La oficina de acogida al peregrino) önkéntese vagyok és a végcéljukhoz elérő zarándokokat fogadom kollégáimmal együtt. Felvesszük a beérkező zarándokok adatait, hogy statisztika készülhessen különböző kritériumok alapján. Nevükre kiállítjuk a személyesen nekik szóló Compostelát, lehetőségük van szuveníreket és más oklevelet is vásárolni, valamint válaszolunk a kérdéseikre, eligazítjuk őket, segítünk, amiben tudunk.

KT: Santiago választott téged. De a döntés előtt esetleg másik városokat is fontolgattál?

MK: Bármilyen lehetőségre nyitott voltam, hogy önkéntes lehessek Spanyolországban. Olyan szerencse ért, hogy ide kerültem, nem néztem ki egy kifejezett helyet, hogy oda menjek.

KT: Az önkénteskedés előtt magad is végigjártad a Caminót?

MK: Nem, emiatt kilógok a sorból a többi önkéntes közül. Én most a fordítottját élem meg, mint amit a többiek. Viszont nem sok idő kellett ahhoz, hogy megfogalmazódjon bennem: én magam is szeretném, és végig is fogom járni valamelyik Caminót – lehet, hogy az összeset. Ez majd az első után kiderül. Nehéz szavakba foglalni, mit látok azoknak az embereknek a szemében, akik végigjárták, mennyire szívből és más felfogással élik a mindennapjaikat. Motiválnak engem, rengeteget tanulok a velük való beszélgetésekből. Remélem valaki egyszer majd tőlem is tud tanulni, és én is tudok úgy adni, ahogy ők adnak most nekem.

KT: Jelenlegi munkád mennyire kapcsolódik a végzettségedhez? Szakmailag hasznosítható, vagy attól teljesen függetlenül választottad?

MK: A nemzetközi kapcsolatok szak lényege, hogy emberekkel foglalkozz, kapcsolatokat építs. Ebből a szempontból idevág. Illetve azért is, mert folyamatosan nyelveket gyakorolhatok, tanulhatok. De ennél mégis sokkal többről van szó, hiszen ez egy másik iskola. Itt folyamatosan új kultúrákkal, habitusokkal, szokásokkal találkozom testközelből – nemcsak az irodában, hanem a munka után is, mikor hazamegyek. Az önkéntesek jönnek-mennek, mindig újabb és újabb lakótárs érkezik. Így laktam már együtt olasszal, mexikóival, spanyollal, jelenleg pedig egy brazil lakótársam van. Ez nagyfokú nyitottságot és rugalmasságot igényel mindenki részéről, de én nagyon élvezem ezt a fajta tanulást is.

Nagyon sokat lehet épülni nemcsak tudásban, hanem személyiségben is. A többi önkéntes, akivel dolgozom az irodában, szintén a világ minden tájáról érkezik, a teljesség igénye nélkül: voltak már az USA-ból, Hollandiából, Belgiumból és Angliából is. Folyamatosan ingerek és hatások érnek – és ez gyakran nagyon fárasztó, de igazán megéri. Szóval egy részről kapcsolódik a szakmámhoz, más részről nagyfokú kiegészítés, hiszen az iskolapadban nem tanítják meg, hogyan alkalmazkodj emberekhez és helyzetekhez.

KT: Mint már említetted, munkád során személyesen is találkozol a célba érő, elcsigázott zarándokokkal. Milyen tapasztalatokat szereztél az önkéntesség során? Mit látsz rajtuk? Milyen élmény kívülről látni őket?

MK: Nagyon megható látni őket, hiszen sokan sírva fakadnak, amikor megérkeznek. Gyakran érkeznek olyanok, akik egy másik személyért járják végig a Caminót, és látom rajtuk, hogy gyászolnak. Érzelmek tömkelegével lehet találkozni ilyenkor – olyan is van, hogy valaki érkezéskor felkiált örömében, hogy: „Igen, megcsináltam!” Igazán megindító, mikor látom a boldogságukat. A legtöbben érthető módon nagyon fáradtak, és vannak helyzetek, amikor türelmesnek kell lennünk, mert akadnak negatív példák is. De ez vele jár, nem vagyunk egyformák.

KT: Galíciát Magyarországon főleg a Camino végállomásaként ismerik, ám a tartomány ezen kívül is gazdag, változatos, és kicsit más, mint Spanyolország „közhelyesebb” részei. Volt már módod körülnézni?

MK: Heti egy szabadnapom van, de amikor van lehetőségem, elmegyek kirándulni. Így már megfordultam pár helyen. Voltam már Coruñaban, ez a város Santiagotól 50 percre helyezkedik el az óceán partján. Hercules világítótornyáról híres: bámulatosan monumentális, és szintén az UNESCO világörökség része, hiszen Európa legrégebbi világítótornya. Ezen kívül jártam még kedves magyar barátoknál Muxiában, egy picike kis óceánparti faluban. 10 perc alatt átszelhető, de egyszerűen varázslatos, érintetlen csoda. Aki megteheti, mindenképp látogasson el ide, mert ezt egyszerűen látni kell.

Látogatóban voltam már Hospital de Orbigóban is, ahol szintén egy magyar barátom önkénteskedik egy alberguében. Szeretek utazni, és inkább a kis helyeket kedvelem, amik nincsenek tele turistákkal. De természetesen, amint tehetem, megnézem Galícia leghíresebb városait Lugót, Fisterrét és Ferrolt, csak hogy párat említsek a számtalan lehetőség közül.

KT: Galícia jellegzetes gasztronómiáját is érdemes megemlíteni: mit együnk-igyunk, ha megéheznénk a városnézésben?

MK: Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mert azt mondanám, mindent kóstoljatok meg. A régió leginkább a borairól híres, igazából akármit levesztek a polcról, finom. Én inkább a vörösbort kedvelem, de ők a fehér boraikra büszkébbek. A legjobban keresett sör pedig az Estrella Galicia, ezt is érdemes kipróbálni. Az ételek pedig… empanada. Erre nagyon büszkék errefelé – töltött tésztát képzeljetek el, a legelterjedtebb változata a tonhalas, de kapható csirkés vagy más húsos változatban is.

Egyébként a régió azért is különösen vendégszerető, mert ha bementek egy bárba, egy sör, vagy bármilyen ital mellé, több helyen elég gazdag tapákat (kis falatkákat) szolgálnak fel ajándék gyanánt. Sőt, van olyan hely, ahol emellett választhattok egy kicsi adag meleg ételt, vagy salátát is. A tapas-kínálat általában spanyol tortillából, kagylóból és krokettből áll (ez utóbbit itt ízesített besamellel töltik meg, nagyon finom!). A másik, amit nagyon fontos megemlíteni, ha ide érkeztek, a varázsszó: pulpería. A polip legkülönbözőbb formáit készítik el, frissen, különböző fűszerezéssel, ne féljetek tőle, higgyétek el, hogy értik a dolgukat!