Utazás

Emlékszel még, milyen volt először megérkezni Spanyolországba?

Reznicsek Éva | 2019-09-08

"Két frissen érettségizett húsz év körüli lány, két bőrönd, két kézipoggyász, finom kávéillat, izgatottan mosolygó, beszélgetésbe merült arcok egy repülőtéren. Nem egy ilyet láthat az ember utazásai során. De talán mégsem én vagyok az egyetlen, aki elmosolyodott örömében a spanyol szavak hallatán a Budapest-Sevilla járaton. Sőt, talán abban sincs semmi különös, hogy azon a sevillai repülőtéren spanyolul kértem buszjegyet. Én mégis úgy érzem, ezeket a bizonyos első pillanatokat sosem fogom elfelejteni…" – Reznicsek Éva első írása a KultúrTapason egy különleges első alkalomról, amely mindannyiunkban ott él legbelül.

Álmok. Mi is az álom pontosan? És most nem az éjszakai álmokról beszélek, hanem azokról, amelyek az éjszaka közepén is ébren tartják az embert. Az álom egyike azoknak a fogalmaknak, amelyeket csak érezni lehet, és ez az érzés összeköt minket, álmodókat.

Sevilla5.jpg

Álmok. Mindenkinek vannak - kisebbek, nagyobbak, egyszerűen és nehezebben megvalósíthatók, valósak és olyanok is, amelyek csupán a képzeletünkben fognak létezni. Bizonyos esetekben az álmok örökre szólnak, és a Sors támogatja őket, néha viszont ezek az álmok összetörnek vagy irányt váltanak, kitérőt tesznek. Az álmok megvalósítása pedig sokszor nehéz, fájdalmas, hiszen

azt igényli, hogy kilépjünk a komfort zónánkból és megmutassuk, kik vagyunk, és mit tudunk – sokszor még saját magunknak is.

Valami miatt egészen pici korom óta hiszek az álmokban, és abban, hogy mindenkinek, akinek egy belső hang azt súgja, hogy követnie kell őket, úgy kell tennie... és előbb vagy utóbb úgy is fog tenni. Hiszen nem véletlenül húz nagyon erősen egy bizonyos irányba a szívünk.

Sevilla2_7Viragok.jpg

Ha jobban belegondolok, azóta vannak álmaim, hozzájuk kapcsolódó hobbikkal, amióta csak az eszemet tudom. Persze voltak olyanok is, amelyeket tudom, hogy sosem fogok megvalósítani, de van egy pár, amelyek azóta mágnesként vonzanak és szárnyakat adnak a lelkemnek, amióta elkezdtem őket csinálni, és szinte észrevétlenül váltak a mindennapjaim részévé. Valami miatt azt érzem, hogy nagy valószínűséggel a jövőm részét fogják képezni.

Ezek egyike, a spanyol nyelv kilencedikes koromban lépett be - nyelvtanulás szintjén - az életembe, de már akkor is tudatos volt a választásom. A nyelv hangzása, a spanyol dalszövegek és a kultúra már régóta érdeklődéssel töltöttek el. Nagy lelkesedéssel olvasok cikkeket, nézegetek képeket távoli helyekről, városokról, ételekről, amelyeket egyszer a való életben is meg szeretnék látni, kóstolni. Minden új szó, kifejezés és nyelvtan érdekes kihívás. Fejlődni szeretnék, keresem az új ismereteket, bizonyítani szeretnék önmagamnak, erre pedig szerencsére több alkalommal is lehetőségem adódott.

Sevilla2.jpg

És azóta vágyom Spanyolországba, amióta 5-6 évvel ezelőtt ez a meghatározhatatlan erő elkezdett a spanyol nyelv és kultúra iránt vonzani. Az évek alatt az érdeklődés egyre csak fokozódott, mígnem mára már el sem tudom képzelni az életemet e nyelv és az általa kapott lehetőségek és ismeretségek nélkül. Különösen, mivel szeptembertől spanyolt (és történelmet) fogok tanulni az egyetemen.  Számomra azok a spanyol szavak a repülőn egy képzeletbeli út elejét is jelentették.  Befejeztem a gimnáziumot, ezzel pedig az életem egy új, jó eséllyel spanyollal teli szakasza kezdődött meg.

Mi mással lehetett volna jobban indítani egy ilyen fejezetet, mint Sevillával?

Szinte még most, egy hónappal később sem fogtam fel igazán, hogy ott jártam, annyira hihetetlen.  Különleges, álomszerű élmény volt Sevilla utcáin sétálgatni, a Plaza de Españan ücsörögni, megkóstolni a gazpachot és beszélgetni a helyeikkel… spanyolul - még ha csak a helyes útirányról, az étlapról vagy az árakról volt éppen szó.

Sevilla2_3Giralda.jpg

Az utazás előtti évemben többszáz képet néztem végig a városról: helyeket, amelyeket meg szeretnék nézni, éttermeket, ahol jó lenne egyszer enni, és utcákat, amelyekhez csak úgy véletlenül odatalálok… arról álmodozva, hogy milyen is lesz majd ott sétálgatni. Mégis azt kell mondanom, hogy Sevilla nem teljesen olyan, mint amire számítottam a képek alapján, mivel ilyen város nincs még egy, és amíg nem jár ott az ember, el sem tudja képzelni. Talán, majd, ha egyszer alkalmam nyílik Spanyolország többi részére is ellátogatni, az egész országgal kapcsolatban ez lesz az érzésem.

Egyelőre viszont főleg csak Sevilláról tudok nyilatkozni, és emiatt kicsit elfogultan beszélek róla. Egyszerre találhatunk meg benne elemeket másik városokból és kultúrákból, ugyanakkor - vagy éppen pont emiatt -, nem tartozik sehova. Sevilla az Sevilla, és már az első pillanattól fogva a szívembe lopta magát. Magával ragadott a város hangulata, a színek és építészeti stílusok keveréke, a spanyol hangok és illatok kavalkádja és az emberek nyitottsága.

Ugyanakkor, amellett, hogy hatalmas élmény volt ott lenni, és nagyon boldoggá tett, értek meglepetések is. Egy-két helyzetben kellett pár pillanat, hogy a barátnőmmel felfogjuk, hol is vagyunk vagy hogy működik ez vagy az – különösen az első nap. Érdekes módon viszont egyik sem ijesztett meg. Talán mert felnőttünk, talán mert ketten együtt négy nyelvet beszélünk, vagy talán egyszerűen csak az normális, hogy sodornak magukkal az események.

Sevilla2_2Katedralis.jpg

Meglepett a reptéri buszon a sok reklám, illetve picit morbidnak tűnt, hogy pont a reptéri buszon reklámoznak tolószéket. Ugyanakkor, meglepett az is, hogy az emberek már rögtön a buszon is sokkal segítőkészebbek és nyitottabbak voltak, mint itthon, ahol ha valaki bőrönddel merészel felszállni, rögtön szúrós tekinteteket kap cserébe. Másrészt pedig rögtön az első pillanatokban szembesültünk a spanyolok mentalitásával, kedvességével. A buszon egy bácsi még viccelődött is velünk, habár a felét nem értettem, mert

nagyon fura volt az akcentusa és persze hadart is.

Az utcatáblák változatos stílusa és elrendezése is meglepett. Szinte nincs két egyforma, ráadásul néha nagyon random, eldugott, észrevehetetlen helyekre rakják őket, az embernek pedig szinte esélye sincs megtalálni. És bár tudatában voltunk a jelenségnek, azért mégiscsak furcsa érzés volt szinte teljesen kihalt utcákon, bezárt boltok között sétálgatni a szieszta ideje alatt. A mi turistás tempónk és mentalitásunk - hogy mindent meg szeretnénk nézni és folyton valahova megyünk - éles kontrasztban áll az helyiek életszemléletével. A hőség pedig, amelyben megmozdulni is nehéz, szintén a helyieket igazolja. Persze, könnyű azoknak, akiknek egy egész életük van arra, amit nekünk egy hétbe kell belezsúfolni.  

Sevilla2_9aréna.jpg

Két frissen érettségizett húsz év körüli lány, két bőrönd, két kézipoggyász, friss péksütemények illata, két kimerült, mégis élményekkel teli arc egy repülőtéren. Azt hiszem, nem egy ilyet láthat az ember utazásai során. De talán mégsem én vagyok az egyetlen, aki elmosolyodott azon a spanyol kislányon, aki apró lábain, a bátyja plüsstigrisét szorongatva életében először totyogott át egy biztonsági kapun a sevillai repülőtéren, ezzel megtéve az első lépéseit a világ felé. Sőt, talán abban sincs semmi különös, hogy a hazaúton már teljesen természetessé vált, hogy spanyolul kommunikálok a buszsofőrrel. Én mégis úgy érzem, ezt az utazást sosem fogom elfelejteni…

A cikkben található képek a szerző fotói.