Gyere velem Barcelonába!

Barcelona számomra a megvalósult álom. Mikor ott voltam, nem éreztem, hogy távol lennék az otthonomtól. Sőt, útitársammal úgy jártuk be Barcelonát, hogy valamiért végig sajátomnak éreztem. Látványosságai egymást érik, mind más és más hangulatúak, más-más világokba kalauzolnak el. Színes, izgalmas és mozgalmas: hát ezért érezhettem valóban magaménak! Tartsatok velem, ahogy felidézem a sétát, hogy hasznos tippeket kapjatok a saját barcelonai álomnyaralásotokhoz!

Bienvenidos a Barcelona

Vonatunk a Plaça de Catalunyára érkezett, mely később is központi helyet töltött be belvárosi túráink során. A főteret csodás szökőkutak és szobrok díszítik. A forgalmas csomópont az egymást érő városnéző turistabuszok, a városi kerékpárkölcsönző, a galambsereg, a lufiárusok és a szökőkutak tövében heverésző fiatalok között tárult szemünk elé. A helyi bevásárlóközpont, a Corte Inglés tetejére feljutva életem első igazi spanyol churrosa társaságában szemléltük a csodás kilátást: a teret és a környező épületeket. Igazán érdemes kipróbálni – még az olimpiai falut is lehet látni innen!

KultúrTapas tipp

Ha nagybevásárlást terveztek, szintén érdemes az áruházban körülnézni, valamint a Carrefour üzletekben (például a Carrefour Marketben a Ramblán). Arra viszont ügyeljetek, hogy vasárnap minden bolt zárva tart a városban!

De compras

A főtérről rákanyarodtunk a Ramblára, Barcelona legnevezetesebb sétálóutcájára. A platánfasor alatt minden órában emberek százai fordulnak meg. A szuvenírboltok sokaságában könnyű leragadni, és rögtön elcsábulni egy kis vásárlásra. Azonban, ha megjön a kedvünk a vásárláshoz, előbb érdemes szétnézni a Gótikus negyed vagy az Born utcáiban található szuvenírboltok között is. Ha pedig elfáradunk, a Plaça Reial igen kellemes zárt terére menekülhetünk, a Ramblához közel, hogy megpihenjünk a szökőkútjánál.

KultúrTapas tipp

Ne feledjétek, ahol sok a turista, ott könnyű prédák lehetünk a zsebtolvajok számára! ezen a környéken különösen vigyázzatok is az értékeitekre.

Sonka, sonka

Falatozás a piacon

A tértől nem messze, a Rambla túloldalán nyílik a Boqueria piaca. A bejáratnál igencsak össze kellett húznunk magunkat, hogy bejussunk, s aztán szép lassan elvesztünk a sorok közt, ahol legfőképp gyümölcsök és halfélék tárulnak elénk hatalmas mennyiségben, ameddig a szem ellát. Kagylókat, csigákat és rákokat, sőt még tengeri sünt is lehet itt találni. A standok előtt mosolygós kóstoltatók sorakoznak – természetesen sorra kifosztottuk őket: különleges sajtokat, sonkákat, magokat és mindenféle sütiket ízlelgettünk végig. Ha Barcelonában jártok, mindenképp nézzetek be ide!

Mediterrán vizeken

A Rambla végén elénk tárult a Kolumbusz-szobor és a kikötő. Kora tavaszi szél fújt, kicsit hűvös volt – de nyáron esténként még kellemesebb lehet a kikötő partján sétálgatni, biciklizni a pálmafasor alatt. Innen körülbelül 25 perc alatt átsétáltunk a nagystrandra, a Barcelonetára. Jó kis sétát lehet tenni akkor is, ha a Sagrada Familiától egyenesen lesétál az ember ugyanide, egészen az „ikertornyokig”. Ha meglátod a „nagy halat” a parton, onnan már nincs visszaút: csodáld meg a végeláthatatlan tengert!

Barri Gòtic, El Born: ahol jó elveszni

Katedrális

A Barri Gòtic egy mondatba összefoglalva: félhomályba öltözött labirintus, magasra nyúló falak és hűvös folyosók, összetorlódott életterek az egymásba érő erkélyekkel és az apró üzletekkel. Barcelona középkort idéző óvárosa igazán különleges hangulatot áraszt. Keressük a Szent Eulália-székesegyházat, a Bornban pedig a Picasso Múzeumot.

A szűk utcák között sétálva ébredtünk rá, hogy nagyon jól jönne már egy nagy adag igazi paella! 20 euróért felettébb bőséges adagot kínáltak egyet az egyik étteremben. Valóban nem ettem még hasonlót, s természetesen itthoni konyhaművészeti próbálkozásaim a nyomába sem értek. Minden íz egyben volt, az adag pedig három főnek is bőségesen elég.

Paella

A paella titkai

Amire érdemes az éttermeknél odafigyelni, hogy a paella árát egy főre szokták meghatározni, de sose készítik el csak egy főre, hanem minimum kettőre, így egy kétszemélyes tálnál az ár duplájával kell számolni.

Miután kikeveredtünk az utcák labirintusából, megpillantottuk a gótikus katedrálist, ahova épp kapuzárás előtt, egy diakónusszentelés alatt jutottunk be. Nem is hagytuk volna ki a látványt: belső tere lenyűgöző magasságokat rejt, a boltívek és csillárok ódon szépsége csendet teremtett bennünk, ahogy egyben közel nyolc évszázad történelme is, melyet a levegőben lehetett érezni.

KultúrTapas tipp

A katedrális látogatása minden nap ingyenes, általában 13 óra előtt, valamint 17 óra után lehet bejutni – ez többnyire minden templomra érvényes Barcelonában. (Pontos leírásokat például itt találtok).

Zöld felüdülés a város szívében

Egy másik nap kiindulópontjaként ellátogattunk a tengerparttól szintén nem messze található Arc de Triomf-hoz, azaz Barcelona diadalívéhez. A diadalív méretében, színében és mintáiban is kiemelkedik a környező épületek közül. Tetejét a spanyol uralkodói címer díszíti. A világkiállítás alkalmára építették a XIX. században, a tudomány és a művészet tiszteletére.

Az Arc de Triomffal szemközt, a sétálóutca végén nyílik a Parc de la Ciutadella és az Állatkert. Csodás, napos tavaszi idő tette még kellemesebbé sétánkat – a megannyi mediterrán fa- és növényfaj közt egy csónakázótó található itt, valamint a katalán Parlament és egy gyönyörű szökőkút, a Cascada is. Ez utóbbi érdekessége, hogy római Trevi-kút mintájára építették, és építésében már szerepet kapott az akkor még fiatal Gaudí is. Természetközeli, nyugodt környezet, garantált kikapcsolódás – és közben papagájok repdesnek felettünk pálmafáról pálmafára.

KultúrTapas tipp

A belvárosi közlekedéshez zónákra szóló jegyet, vagy tízes tömbjegyet (T10) tudtok vásárolni, és így majdnem minden nagyobb, belvárosi látványosságot meg tudtok látogatni. (Egy jegy másfél órán belül jogosít fel átszállásra – erre a beléptető kapuknál szükséges figyelnetek. További hasznos információkat itt találtok.

Viadal helyett a Montjuïcig

Az 1-es számú metróra szállva egyik napunk késő délutáni programjaként felkerestük a Plaça de Españát (3-as metróval és buszokkal is megközelíthető). A felszínre érve az első szembetűnő látványosság a régi bikaviadal-aréna, amit átépítettek, s ma már bevásárlóközpontként működik. Érdekes benézni, mert belül még felfedezhetők az egykori csarnok tartópillérei.

A naplemente egyre több embert vonzott a Font Mágicához, a Montjuic-domb lábánál. A zenélő kút főszezonban minden nap este 9-től fél óránként 20 percen át játszik megannyi színben különféle zenék dallamaira. Nem érdemes kihagyni egy barcelonai kiruccanás során sem! A szökőkút tere este 9-re tömve volt emberekkel, egészen a Katalán Nemzeti Múzeumig vezető lépcsőkig.

Feljebb a CaixaForum kortárs múzeuma, a spanyol és az olimpiai falu található, a csúcson pedig a Castell de Montjuic történelmi erődje magasodik. Innen indul és ide érkezik a libegő is, mely a Barceloneta strandjáig visz, és hihetetlen panorámát nyújt a városra s a partra.  Ide is érdemes előzetesen, online jegyet váltani (erről és esetleges kedvezményekről érdemes tájékozódni a már említett linken, illetve az adott helyszín honlapján).

Észrevettétek?

Kedvenc városunk számos érdekességgel rendelkezik Gaudí épületein kívül is – sétánk során ugyanis alig találkoztunk vele. Viszont beláthatjuk, hogy nélküle azért mégsem lenne ugyanaz…Gasztronómia példával élve: Gaudí minden alkotása olyan Barcelonában, akár a sáfrány a paellában: ő adja Barcelona igazán egyedi, utánozhatatlan ízét! Az ő Barcelonájával búcsúzunk…

+ 1

A borítóképünket Antoni Gaudí inspirálta, felhasznált fotó: ©Turespaña    A cikkért és a cikkben látható képekért köszönet Nánásy Krisztinának. 		

Start typing and press Enter to search