Átmulatott éjszakák után, végső éhenhalásunk ellen remek gyógymód az utcán gyorsan megszerezhető és elfogyasztható gyros vagy kebab. Az ember azt gondolná, hogy minden nagyvárosban így működik ez – ám a katalánok előszeretettel különcködnek.
Spanyolországba érkezvén a turista talán úgy gondolja, nagy baj nem érheti, hiszen gyorséttermek mindenhol vannak és egy gyros mindenhol gyros kell, hogy legyen. Kedves magyar honfitársunk, ne hidd, hogy ez a spanyoloknál ilyen egyszerű! Első jó tanácsunk, hogy gyros helyett inkább kebabot kérj, mert nagyobb sikered lesz a kicsit háklis spanyolországi törökök között. Második jó tanácsunk pedig, hogy Katalóniában járj nyitott szemmel, hiszen a kebabnak van ám alternatívája az átmulatott éjszakák után… vagy inkább előtt?
Mint tudjuk, Katalónia nem is oly rég még népszavazást tartott arról, hogy elszakadjon-e anyaországától és új európai államként vonuljon be a történelembe. Különcködése azonban nem csak politikai, hanem jellegzetesen kulturális is. A katalán vidékeken létezik egy, a bevezetőben említettekhez nagyon hasonló szendvics – első ránézésre egy gigászi pita –, amire képtelenség volna egy komolyabb éjszakázás után ráharapni. Talán túl súlyos falat volna, méreteiből és tartalmából is fakadóan, hiszen telis-teli van mindenféle földi jóval.
Gyros, kebab, clotxa
Lenyűgöző, hogy az évszázadok során a mediterrán országokban hogyan keveredtek és formálódtak a konyhák különböző alapanyagai, elkészítési módjai és hogyan jelentek meg újabb és újabb étkek az asztalokon. Mint említettük, a katalán szendvics a görög és török világban hagyományos gyroshoz és kebabhoz nagyon hasonló gasztro-konstrukció, igaz, nem feltétlenül egyenes ági leszármazottja az előbbieknek. A katalán változat neve clotxa, ami egy kenyérfajta elnevezéséből származik és leginkább egy alaposan megtömött cipóra hasonlít.
Ha igazán jó clotxát akarunk kóstolni, akkor Dél-Katalóniába, az Ebro-folyó vidékére érdemes ellátogatni. A népi hagyomány szerint itt fogyasztották először a földekre induló parasztok, nagy tápértéke és tartóssága miatt. Mára a szendvics egész Katalóniában elterjedt, népszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a katalánok évről-évre még egy fesztivált is rendeznek a clotxa tiszteletére.
Mi mégsem a fesztiválon, hanem a tarragonai Falset falucskájában kóstoltuk meg a katalán kebabot, ahol január közepén már igen nagy volt a sürgés-forgás. Szent Antal-ünnepére hagyományosan az egész falu katalán viseletbe öltözik és úton-útfélen nemzeti zászlók lengedeznek a szélben. Mindenki szekereket díszít és az öszvéreket csinosítja, hogy a hétvégére minden tökéletes legyen, ugyanis felvonulás és szekérhúzó verseny is van. De erről talán majd egy másik cikkben emlékezünk meg, most kanyarodjunk vissza a clotxához!
A nagy készülődés közben a fiatalok csapatokba verődve bevásárló körútra mennek, hogy mindent beszerezzenek a clotxa alapanyagai közül. Másnap reggel korán kelnek − ami ugyebár az Ibériai-félszigeten nem szokás − és együtt mennek valamelyikük vidéki házába, amit katalánul masnak vagy masiának neveznek.
A kandallóban tüzet raknak és kis várakozás után a tűzre dobják a zöldségeket, miközben a konyhában már készül az allioli (szó szerint fokhagyma és olaj, katalánul), előkészítik a halat (sózott szardínia) és a kolbászokat (llonganisa). Ha a zöldségek készre sültek és a tűz már csak parázslik, jöhetnek a húsok! Ha pedig minden elkészült, a megskalpolt és kibelezett cipókat is megpirítják egy kicsit a tűzön − a későbbi balesetek elkerülése végett.
Ha mindenki az asztalnál ül és a hozzávalók is előkerültek, jöhet a kenyértömés! A pirított cipókat kikenik paradicsommal, majd ízlés szerint teszik bele a zöldségeket és a különféle húsokat. Végül az allioli szósz következik és a cipó leskalpolt része, hogy ne essenek ki a hozzávalók. Remek tízórai ez, ami talán még az uzsonnáig is kitart a délutáni felvonulás és az esti fiesta előtt a falseti ünnepen. Láthatjátok, átmulatott éjszakák után mégsem az igazi – inkább előttük.
Ez az oldal sütiket (cookie) használ az oldal üzemeltetésének és a felhasználói élmény fokozásának céljából. Ezek, az oldal fő funkcióját biztosító sütik, csak a weboldal működéséért, alapvető funkciójáért és a számítógépes rendszer biztonságáért felelnek. Adatkezelési tájékoztató
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.