Újra itt a Tapas világnapja, a spanyol falatok és foodiek ünnepe

A tapasozás lényege a társaság, az étel és az élet élvezete. Így a vírusveszély hiába rontotta el az elmúlt időszakban a foodiek örömét, a Tapas világnapja most aktuálisabb, mint valaha. ¡Viva la vida, viva la tapa!

A tapas-kóstolásnál kevés szórakoztatóbb (és finomabb!) spanyol szokást ismerünk. Spanyolország évek óta szeretné, ha a fantasztikus falatkák a mediterrán konyha mellé felkerülnének az UNESCO világörökségi listájára, de addig sem ülnek ölbe tett kézzel (az asztal mellett…) Spanyolországban ugyanis évről-évre június utolsó csütörtökjén rendezik meg a Tapas világnapján.
2020-ban immár negyedik alkalommal készülnek összefogni és persze ínycsiklandó ünnepet varázsolni a vendéglátó és idegenforgalmi szakma képviselői, aminek ezúttal ráadásul különös jelentősége van. Miután a vendéglátósokat a koronavírus-válság különösen nagy kihívások elé állította Pireneusokon innen és túl, a Tapas világnapja ezúttal az újraindulás ünnepe is lesz egyben Spanyolországban – és talán egy kicsit itthon is a budapesti tapas bároknak, így a Pata Negrának és a Pintxónak köszönhetően.
A spanyol gasztronómia szerelmeseinek piros betűs ünnepére a SABOREA ESPAÑA és Spanyolország Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériuma nemcsak online és offline programokkal, de egy gourmet tapasokból álló receptválogatással is készült. Ha pedig spanyol konyha, ínycsiklandó ötletekből nem lehet hiány, kezdve a spanyol tapas-klasszikusoktól egy kis gasztronómiai utazásig.

Kövessetek minket oda, ahol a tapasozás több mint csipegetés: maga az élet élvezete!

Spanyolország amúgy is elképzelhetetlen lenne tapas nélkül. Tapasozni menni önmagában program, de könnyen válhat a pillanat természetes részévé is, hiszen sok spanyol régióban az italok mellé szolgálnak fel egy-egy könnyebb falatot. A spanyolok ezt aperitivónak hívják, ám a tapas ugyanúgy része a kifinomult gasztronómiának is. A világ gasztró-fővárosának tartott San Sebastiánban például majd’ minden sarkon Michelin-csillagos élmények várják a foodiekat, akár a legapróbb bár pultja mellett is.
Az igazán autentikus élményeket mindig a ház „specialitásai”, a legnépszerűbb tapasok végletekig kifinomult változatai kínálják. Ha pedig San Sebastián… Baszkföldön a tapas végtelen variációi pintxók formájában sorakoznak a bárok pultjain, akár vitorlások a kikötőben. A pintxo ugyanis nem más, mint egy pálcikával átszúrt falatka vagy kanapé.
A látványos „árbócrudak” egykoron a helyi kocsmárosok számára is iránytűként szolgáltak a fogyasztás bekasszírozásánál, de mára sajnos ezt a funkciójukat aligha tartották meg. Az ízorgia viszont garantált, a leghíresebb baszk tapas, a gilda meglepő módon csupán egy ecetes paprikából, olívabogyóból és füstölt, olajos szardellából áll, mégis a tapas-világ klasszikusává tudott válni. Egyszerűen nem érdemes kételkedni benne.

HONNAN ERED A TAPAS?

A tapas igazi nemzetközi kifejezéssé vált az elmúlt évtizedekben. A szó furcsa mód „fedőket” jelent, ez pedig a szokás eredetére utal. Valamelyikre, a sok közül… Az egyik legenda szerint először X. Bölcs Alfonz spanyol király rendelkezett arról, hogy a borkimérésekben ételt is fel kell szolgálni annak érdekében, hogy kevesebb részeg (és persze kevesebb szóváltás) legyen a söntések környékén.
A kocsmárosok jobb híján a poharakat egy szelet kenyérrel, vagy sonkával, esetleg szalámival fedték le. Innen eredhet a „fedő”, ami egy másik elmélet szerint a kocsmárosok rafináltságát dicséri: egyszerűen így akadályozták meg azt, hogy a legyek vagy a por belepje a vendég borát… Akárhogy is történt, ma már aligha kérdőjelezi meg bárki is a vívmány világraszóló fontosságát.
A középkori kocsmárosok puritán, mégis ínycsiklandó örökségét ma is ezerszám őrzik Spanyolország kiskocsmái, miközben a tapasozás új lendületet vett az elmúlt években. A hagyományos vásárcsarnokokat felváltó gourmet piacok, mint a madridi Mercado de San Miguel, a bilbaói Mercado de la Ribera vagy a Sevillai Lonja del Barranco (de ide sorolhatjuk a legismertebbet, a barcelonai Boqueriát is!), igazi gasztronómiai oázisokká váltak a legkifinomultabb tapas-költeményekkel megtöltve.
Még akkor is, ha az ember csupán egy kis hamisítatlan spanyol sonkára, olívára vagy éppen sajtra vágyik, a legkiválóbb minőséget kapja Spanyolország gourmet piacain. Az ibériai sonka vagy a manchego sajt persze önmagában garancia a minőségre, ahogy a spanyol tenger gyümölcsei is. A választéknak csak a képzelet szab határt… vagy az sem, ha az ember Spanyolországgal együtt ünnepli a Tapas világnapját Pireneusokon innen és túl.
Még több érdekességért kattints Spanyolország megújult idegenforgalmi honlapjára | Spain.info

Start typing and press Enter to search