Paella, a spanyol konyha világhírű nagykövete

A valenciai rizsföldektől a világhírnévig

A paella nem másról kapta a nevét, mint a serpenyő, amelyben készítik − eredetileg szabad ég alatt, csakis szabad tűzön! Magának a „paella” szónak az eredetéről két teória is kering: az egyik a szót a latin nyelvből származtatja, a másik szerint viszont arab eredetű. Ez utóbbi mellett szól, hogy a rizst eredetileg az Észak-Afrikából érkező mórok honosították meg Spanyolországban még a VIII. században.

A legenda szerint az első paellát néhány száz évvel később, valamikor a XV-XVI. században készítették az albuferai rizsföldeken dolgozó munkások, valószínűleg azokból hozzávalókból, amik éppen a kezük ügyébe kerülhetett (csirkehús, nyúl, csiga, friss zöldségek és persze rizs). Ehhez adtak hozzá egy kis adag sáfrányt − innen a jellegzetes, sárgás szín − és az olívaolajon megpirított húsokat felfőzték a rizzsel. A tüzet a narancsfák ágaiból rakták, amitől még karakteresebb lett az íze.

Az első írott recept a XVIII. századból származik, ekkor még „valenciai rizs” néven jegyezték le. Innentől kezdve aztán megállíthatatlanul terjedt a híre az Ibériai-félszigeten. A következő évszázadban már nem csak Spanyolországban, hanem a környező országokban is felfedezték ezt az egyszerű, de nagyon ízletes ételt, és előszeretettel készítette mindenki a saját receptje alapján. A változatok között talán a legismertebb a tenger gyümölcseivel készült, illetve a vegetáriánus, de ezen kívül számtalan más receptúra ismert.

Életmentő paella

Arról, hogy mennyiféleképpen készíthető el, elterjedt egy érdekes történet, ami még a spanyol függetlenségi háborúban esett meg. A spanyolok a napóleoni seregek ellen harcoltak 1808 és 1814 között. A történet szerint egy francia tábornokot annyira lenyűgözött az étel, hogy egyezséget kötött a nővel, aki készítette neki: minden újabb változatért szabadon enged egy spanyol foglyot. A nő pedig minden kreativitását bevetve 176-féle rizst tett a szavatartó tábornok elé.

Az elmúlt években a valenciai szakácsok összefogtak és visszatértek az eredeti receptúrához, amelyet hivatalosan is bejegyeztettek. Így ma már csak azt nevezhetjük valenciai paellának, amelyben az eredeti összetevők szerepelnek. Ettől függetlenül, ha Spanyolországba látogatunk, bármely változatát megkóstolhatjuk, a tintahal tintájával színezett rizstől kezdve a karfiollal és padlizsánnal készített változatig.

Franco tábornok kedvence

Madridban és környékén a hagyomány szerint csütörtökönként szokás paellát enni, az éttermek és bárok ennek megfelelően szinte minden csütörtökön tartanak is belőle a napi menü fogásai között. A furcsa szokásra több magyarázatot is adtak már, kezdve a tengerparti halszállítmányok érkezésétől egészen a szolgálólányok szabadnapjáig. A legérdekesebb elmélet mégis csupán az 1950-es évekig nyúlik vissza, és a Franco diktatúra egyik népi hiedelmén alapszik.

A történet szerint maga Franco tábornok nagyon kedvelte a paellát, és csütörtökönként szeretett a főváros valamelyik találomra kiválasztott éttermében ebédelni, természetesen azzal a megkötéssel, hogy kiváló paellát főzzenek az adott helyen. A vendéglősök idővel összefogtak annak érdekében, hogy csökkentsék az őket érő „szerencse” esélyét és elhatározták, mindegyikük készít az ételből csütörtökönként. A nagy választéknak köszönhetően ezáltal kisebb volt az esély arra, hogy a Caudillo éppen az ő éttermüket válassza aznap.

A spanyol vendéglők közönségkedvence itthon leginkább az ünnepi étkezések és a nagyobb családi összejövetelek sztárja lehet, a hosszadalmas előkészületek miatt nem egy hétköznapi vacsora menü. Ennek ellenére nem kell megijedni a készítésétől, hiszen akár itthon is beszerezhető az összes hozzávaló. Bátran vágjunk bele, ha meg szeretnénk lepni a családot vagy a barátokat ezzel az igazi spanyol különlegességgel!