Baszk örökzöld: 4 nap alatt kétszer találkozik a Real és az Athletic a baszk derbin

Nehezen vígasztalódik az, aki éppen elveszített egy kupadöntőt – pláne a nagy rivális ellen. A pandémia miatt összecsúszó meccsnaptár most mégis úgy hozta, hogy a Királykupa 2020-as (!) döntőjét hétvégén, míg a 2020-21-es idény bajnoki visszavágóját szerdán játsza a Real Sociedad és az Athletic Club. A visszavágáson túl egy olyan derbin, amelynek hagyománya és egyedi hangulata az elsők közé emeli egész Spanyolországban.

A ’80-as évek elején a Real Sociedad és az Athletic Club uralták a spanyol pontvadászatot. Míg a Spanyolországban egységesen La Realnak nevezett klub a ’80-’81-es bajnokság után duplázni tudott a következő idényben, a fegyvertényt pedig ’82 és ’84 között az Athletic Club ismételte meg. Tették mindezt úgy, hogy a a San Sebastián-i klub kizárólag Gipuzkoa tartományból, míg az Athletic Bizkaiából származó játékosokat foglalkoztatott.

A szigorú játékospolitika és a “hazai” labdarúgók alkalmazása a mai napig meghatározója az Athletic Club de Bilbaónak, amely a XXI. század globalizálódott futballvilágában utolsó – egyben sikeres – mohikánnak számít. A Real Sociedad 1989-ben igazolt először külföldit, a brit John Aldridge ugyanakkor hiába ontotta a gólokat, a legjobb eredmény azóta is egy ezüstérem képében érkezett a Kagyló-öbölbe.

Iñaki Williams

A Bilbao szigorú játékospolitikáját ismerve a magyar drukkerek könnyen meglepődhettek a csapat kulcsjátékosává előlépő Iñaki Williams szerepeltetésén – holott kevés meglepő van benne. A klub történetének első színesbőrű játékosa nem is Williams, hanem Jonás Ramalho volt a 2010-es évek elején. Az angolai apától és baszk anyától származó Ramalho a bilbaói Barakaldóban született, így minden szempontból beleillett az Athletic Club játékospolitikájába – ahogyan Williams is.

Az egyik leggyakoribb baszk keresztévvel (Iñaki) anyakönyvezett Williams ghánai szülei gyalog keltek át a Szaharán, és menekültként érkeztek Baszkföldre. Iñaki így már Bilbaóban született, majd a szülők munkavállalása miatt a szomszédos – és szintén a baszk kultúrközösség részét képező – Navarrában, Pamplonában nött fel és kezdett futballozni. A Bilbao 2012-es igazolását tehát semmilyen körülmény nem akadályozta abban, hogy 275 meccsen immár több mint 100 gólt és gólpasszt jegyezzen az oroszlánok között.

Messze járnak már azok az idők, amikor az utolsó fordulóban a baszk derbin dőlt el spanyol bajnokság aranyérmének a sorsa. A Real második bajnoki címekor, az 1981-82-es idényben éppen ez történt: a San Sebastián-i klub az utolsó fordulóban éppen az Athletic Club ellen biztosította be a bajnoki címet a Barcelonával szemben, míg az Athletic két évvel később tett ugyanígy, akkor a Real Madridot megelőzve.

A baszk derbik történetének egyik legkülönlegesebb anekdotája mégis egy 1976-ban lejátszott mérkőzéshez kötődik, amin a két csapat a Franco diktatúrában mindvégig tiltottnak számító baszk zászlóval, az ikurriñával lépett pályára. A jelképet végül ’77 januárjában legalizálták, de a játékosok döntése közvetlenül a diktátor halálát követően jól szimbolizálta a két baszk klub összetartó erejét, még egy ilyen kiélezett rangadó előtt is.

A klubszimpátiát egyébként egyszerű dolog határozza meg Baszkföldön: ha Gipuzkoában születsz, Real szurkoló leszel, ha pedig Bilbaóban, akkor Athletic Club. Persze azt is tudjuk, hogy a baszkok nem ritkán önfejűek, ha például egy bilbaói úgy dönt, hogy máshová születik a világban, a helyiek szerint azt is tiszteletben kell tartani…

A szurkolói zrikálákon túl mégis az jellemzi leginkább a baszk derbiket, hogy a klubok drukkerei együtt nézik a rangadót, sőt sokszor együtt ülnek a lelátókon is a kék-fehér és a piros-fehér mezes drukkerek. Ez már csak azért is természetes, mert egy-egy családban a vők – vagy éppen a menyek! – akár a “másik oldalról” is jöhetnek, így a gyűlöletnek nincs helye a rangadón.

“A baszk derbi az a meccs, amit az idény előtt bekarikázol magadnak a naptárban… Ezt a derbit nemcsak a pályán, az utcán is át kell élni, hiszen Baszkföldön nagy hagyományai vannak az utcai összeverődéseknek, a két csapat drukkerei ilyenkor együtt «melegítenek» be a bárokban.” Nem kisebb legendák, mint a San Sebastián-i Xabi Prieto és az bilbaói Ismael Urzaiz mondták ezt a baszk derbi kapcsán.

Nekik igazán elhihetjük, hogy a koronavírus-járvány sajnos éppen a fenti szépségét veszi el a következő bajnokinak – ahogyan a kupadöntő ünnepére is hiába vártak egy egész évet a szurkolók, nézők nem mehettek Sevillába… A két klubot nemcsak örök rivalizálás, egyfajta baráti sorsközösség is jellemzi. San Sebastián és Bilbao, Gipuzkoa és Bizkaia provincia történelmi versengésén túl nem más, mint Baszkföld két pillére.

Éppúgy, ahogy a LaLigának a Real Sociedad és az Athletic Club.

NYERJ MEZT A baszk DERBIVEL

Amikor már azt hinnéd, hogy San Sebastiánban minden a Kagyló-öböl lenyűgöző ívéről, a tenger fodrozódásáról, a bárok pultjain apró vitorlásokként sorakozó pintxókról, vagyis egyszerűen a magaséletről szól, puskalövés dördül és mindenkinek összeszorul a szíve. A második dörrenésre pedig elmosolyodik, hiszen immár fél évszázada ez az egyezményes jel adja tudtára városszerte mindenkinek: vezet a La Real. Ha pedig a baszk derbit játszanak, az öröm is megduplázódik.

A 2020–21-es idényben mi is erős csapatot küldtünk a pályára, a gólokat mégis ti szereztétek: a LaLiga és a KultúrTapas jóvoltából hónapról hónapra felfedeztük a leghíresebb spanyol városokat a labda útját követve, és minden rangadón kisorsoltuk a bajnokok mezeit az Instagramon. Az idény utolsó rangadóján a tét a Real Sociedad vagy az Athletic Club de Bilbao meze, amelyet a nyertes drukker választ. Nem kell mást tennetek, mint követni az exkluzív fotóanyagokat és focisztorikat az Instán, és pénteken részt venni a nyereményjátékon.

Ha már az idei év leszerelte a spanyol utazásokat, közelebb hozzuk nektek Spanyolországot a LaLiga segítségével, mint azt valaha gondoltátok volna.

Start typing and press Enter to search