„Vissza akarok menni. Elölről akarom kezdeni. Újra végigjárni a Caminót…”
A Camino sosem ér véget. Hogyan is érhetne, hiszen ahogy a zarándokok közti mondás tartja: a cél maga az...
A Camino sosem ér véget. Hogyan is érhetne, hiszen ahogy a zarándokok közti mondás tartja: a cél maga az...
„A civilizáció hajnala óta, az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet. Kell hogy legyen valami...
„Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a...
Az út felénél járhattam, amikor elhagytam a kagylómat. Márpedig az egy fontos szimbólum, minden zarándok hátizsákján ott lóg. Ebből...
„Beszélgettünk róla, hogy ez az út valójában, a rengeteg dolgon kívül, amit személyenként képvisel, és azon felül, hogy egy...
Bár egy ország kultúrájának, szokásainak és értékeinek megismerése szinte mindig a főváros feltérképezésével kezdődik, a vidéki élet, az apró,...
Tudtam, hogy a Camino különleges élmény lesz. Sokat olvastam róla, sokat beszélgettem olyanokkal, akik már megjárták – mindenki élete...
„Te magad is egy folyó vagy, folyamatosan változó. Az életben semmi sem örök. És aki ezt nem fogadja el,...
Tudtam, hogy a Camino különleges élmény lesz. Sokat olvastam róla, sokat beszélgettem olyanokkal, akik már megjárták – mindenki élete...
"Az ember természeténél fogva idegenkedik a fájdalomtól és a kényelmetlenségtől. Azt akarjuk, hogy minden simán menjen. Pedig ha mozdulatlanok...